Cenkher

Ennek az útnak a szervezése is jó korán elkezdődött, azonban eléggé sok félreértés adódott közben. Arkhangai megye Cenkher járásába mentünk, hogy megnézzünk egy Maitréja-körmenetet. Itt lakik egy Colmon nevű mongol nő, akinek magyar férje volt, azonban most buddhista apácaként tevékenykedik itt.

Szombat reggel hajnali ötkor indultunk el két lámával (mi előtte nem sokat aludtunk, mert a kollégiumi barátainkkal beszélgettünk). Sajnos már 20 perc után kaptunk egy defektet, úgyhogy kereket kellett cserélni, utána meg javítóműhelyt kerestünk, hogy megjavíttassuk a rossz kereket. Utána megálltunk egy Elsen tasarkhai nevű helyen, ami egy homoksivatagos rész, felültünk egy körre egy tevére, és mentünk tovább.

Mi úgy terveztük az utunkat, hogy két éjszakát maradunk Cenkherben, utána hármasban indulunk Karakorum felé, megnézni a régi mongol főváros nyomait és az Erdene Zuu kolostort. Azonban egy félreértés miatt a lámák megálltak velünk ott, és elkezdtük megnézni a múzeumot. Közben hívott Colmon, hogy ne nézzük meg, mert ő vár minket és siessünk. A lámák viszont nem akartak sietni és mi sem, azonban mindent nem tudtunk megnézni, úgyhogy mondták, hogy visszafelé is megállhatunk itt. Mi ezt nagyon jó ötletnek tartottuk, úgyhogy a programunk átalakult annyiban, hogy nem két éjszakát, hanem csak egyet alszunk Cenkherben.

Miután megérkeztünk elindultunk Cecerlegbe, ami a megye központja volt, hogy megnézzül a múzeumot, ami elvileg 8-ig van nyitva. Mi négy körül értünk oda, de zárva volt, viszont Colmon felhívott egy lámát, aki azt mondta, hogy kinyitja, 15 perc múlva viszont közölte, hogy mégsem nyitja ki, mert későn érne ide… Mi még meg akartunk nézni egy közelben lévő feliratos követ, azonban az apáca azt mondta, hogy messze van és nem nézzük meg.

Visszamentünk Cenhkherbe, mi egy jurtaszálláson aludtunk. Az éjszaka nagyon hideg volt, leégett a tűz, mi próbáltunk újat gyújtani, azonban nem volt gyújtósunk, és még ha sikerült is egy fának meggyulladnia, hamar elaludt. Azt tudni kell a jurtaszállásról, hogy a teteje félig nyitott, ráadásul a mi jurtánkba oldalról is befújt a szél. Kinn nagyon hideg volt, szerintem a fagypontot súrolta. Nekem elvileg nagyon jó hálózsákom van, ami -10 fokig bírja, viszont éjjel nagyon fáztam termopulcsiban is. Félálomban azon gondolkoztam, hogy ez a hálózsák hogy a francba bírja -10ig, vagy ez azt jelenti, hogy ha -10ben alszol kinn, akkor még nem fagysz halálra, csak krónikus vesebeteg leszel…

Végre eljött a reggel, 8-tól egy kétórás szertartás kezdődött, ahol a lámák, akikkel lejöttünk énekeltek, nagyon szép volt. Közben kaptunk áldozati rizst is.

Utána kezdődött a Maitréja-körmenet, egy platós autóra sárga anyagot terítettek, a platóra pedig Maitréja szobrát rakták. Az autóhoz egy kék kötél csatlakozott, ezt fogták a hívek, kezükben egy-egy Tandzsúr kötettel. Körbement az autó a kolostor körül, néhány helyen megállt, ahol a lámák énekeltek.

A körmenet után megebédeltünk és délután 1 óra felé elindultunk haza. Az apáttól kaptunk ajándékba egy-egy imasálat és áldozati ételeket, nagyon kedves gesztus volt tőle.

Hazafelé megálltunk Karakorumnál, megnéztük a teknősöket, mi pedig meg akartunk nézni néhány türk feliratos követ, azonban a lámák nem hallottak róla, egyáltalán, és mikor megtudtuk, hogy lehet, hogy vasárnap nyitva sincs, inkább úgy gondoltuk, hogy elindulunk haza, még kb. 5 órás út várt ránk. 

Egy óra múlva azonban kaptunk egy defektet, sebaj, van pótgumink, így kicserélte a sofőr. Azonban fél óra elteltével kaptunk még egy defektet a puszta kellős közepén, még egy pótkerék persze nem volt… legközelebbi város 50 km-re volt. Így hát az egyik láma kiállt stoppolni a kerékkel, hogy megjavíttatja és visszahozza. Kb. 10 perc múlva megállt egy land rover, benne egy némettel és egy ukránnal, akik készségesen elvitték a lámát és a kereket. Mondtuk nekik, hogy milyen furcsa, hogy egy német, egy ukrán és három magyar találkozik a puszta közepén. Erre az ukrán felkiáltott „ti magyarok vagytok? Beszéltek magyarul? Én Ungvári vagyok!” persze egyből kézfogás és nagy öröm, hogy hazánk fiával találkozunk a semmi közepén.

Reménykedtünk, hogy a kereket hamar sikerül megcsinálni, azonban a szerelőnél nem volt áram, így kézzel kellett felfújni a kereket, meg végül valahogy rossz méretű kereket is kapott a láma, visszafelé pedig alig jött autó. Közben a sofőr láma kumiszt iszogatott, megivott vagy négy litert.

5-6 órányi várakozás után sikerült felszerelni a kereket, elgurulni 60 km-rel arrébbra, felrakni egy rendes kereket, és vacsizni (éjfélkor). Utána meg utaztunk tovább, hajnali 6-ra értünk vissza a koliba.