Amarbayasgalant kolostora

Már régóta terveztük, hogy elmegyünk vidékre. Sajnos előző hétvégén nem jött össze a rossz idő miatt a kirándulás az egyik közeli hegyre, így erre a hétre terveztünk valamit. Ganboldéknál találkoztunk az egyik magyar barátjukkal, aki Amarbayasgalant kolostorát javasolta, és azt terveztük, hogy akkor négyen megyünk oda. Viszont végül nem tudott jönni az a barát, úgyhogy csütörtökön hármasban vágtunk neki az útnak.

A terv az volt, hogy elmegyünk Selenge megyébe Baruunbürenig, ahol vár minket egy autóval egy mongol, aki elvisz az onnan 32 km-re lévő kolostorba, majd két nap múlva visszahoz. Addig pedig egy Kicsi Nagyanyó nevű néninél alszunk jurtában a kolostornál.

Az addig rendben is volt, hogy busszal eljutottunk Baruunbürenig (a mongoloknál kész életveszély autóval közlekedni, a busz néha a szemközti sávban közlekedik, folyton előzget, és néha egy ménesnyi lovat vagy egy marhacsordát kell ledudálni az útról) azonban a megállóban nem várt minket autóval senki. Felhívtuk a mongolt, mondta, hogy jön. Hát mi vártunk egy fél órát, nem állt meg egy autó sem, egyszer csak megláttunk viszont egy bácsit a szemközti megállóban, hogy vadul integet, mi elhessegettük és néztük tovább az utat. Végül átjött a bácsi, és kiderült, hogy rá vártunk, de neki nincs autója, és közölte, hogy aznap nem jutunk el a kolostorba.

Baruunbüren

Némi telefonálgatás után azt beszéltük meg, hogy akkor nála alszunk. A bácsi egyébként eléggé hasonlított a zöld kalapjában és a hosszú csizmájában egy koboldra és a beszélgetésünk elején nagyon nem akarta megérteni, amit mondunk, viszont fennhangon magyarázta az ismerőseinek, hogy „nézzétek, külföldiek és tudnak mongolul, hát ez milyen”. Elindultunk a háza felé, majd bementünk, közben Szandival azon gondolkodtunk, hogy ha anyáink ezt látnák biztosan kétségbe esnének. Bent leültünk teázni, megkínált a bácsi sütivel és szárított túróval (persze Mongóliában vidéken minden tele van léggyel, de ez már meg sem kottyan) majd jött két férfi még, akikről kiderült, hogy ők visznek el a kolostorig aznap.

Elindultunk, hat felnőtt az ötszemélyes terepjáróban, mellettem a koboldbácsi ült, aki valamiért engem kedvelt a legjobban és kitalálta, hogy én értem a legjobban a mongolt. Földúton mentünk, azonban egyszer csak lekanyarodtunk róla és a fűben mentünk egy darabon, majd a kocsi megállt és a két öregebb kiszállt áldozatot bemutatni: gyújtottak füstölőt, raktak ki szárított túrót és sütit, valamint vodkát fröcsköltek a négy égtáj felé. A fiatalabb férfit (aki pár szót tudott angolul) megkérdeztük, hogy mit csinál a két öreg, a válasz ez volt: you’re dead. Ekkor a lábunk földbe gyökerezett, ott voltunk a puszta közepén három idegennel, térerő persze nincsen, a két öreg épp áldozatot mutat be, a fiatalabb meg most közölte, hogy halottak vagyunk.

Utána kiderült, hogy azt akarta mondani, hogy az egyik öreg apja ott halt meg és azért mutattak be áldozatot. A kolostor felé menet megálltunk egy obónál (áldozati kőhalom a helyszellemek tiszteletére) is, valamint a két férfi születési helyénél is, ahol bemutattak egy-egy áldozatot. A második obónál nem állhattunk meg, mert már lement a nap, olyankor pedig nem lehet. Az út végére már egész sokat beszélgettünk, az egyik áldozat után le is ültünk hozzájuk beszélgetni, meg énekeltünk, ők mongol dalt nekünk, mi magyar dalt nekik.

Már besötétedett mire a Kicsi Nagyanyóhoz megérkeztünk, kaptunk egy jurtát, begyújtottunk a tűzhelyben és ekkor kezdett el esni az eső, s elég nagy vihar lett belőle. Mikor lefeküdtünk aludni, a jurta tetőgyűrűjén keresztül lehetett látni a villámokat. Éjszaka felkeltünk, hogy rakjunk a tűzre fát, azonban már kialudt és nem tudtuk újra begyújtani, mert nedves volt a fa. Éjjel két macska is bejött a jurtába, az egyik kedvenc alvóhelye a Szandi volt, így ő éjjel arra ébredt, hogy egy macska fekszik rajta.

Másnap elmentünk a kolostorba, nagyon szép helyen fekszik és az épületek is nagyon szépek, azonban sokat leromboltak belőlük a harmincas évek végén. Van egy olyan hely, ahova be kell bújni, felállni és megfordulni, és innen látszik, hogy valaki bűnös-e. Van a kolostorban néhány klasszikus mongol és mandzsu szöveg, azokat megkerestük és elolvastuk.

itt derül ki, hogy bűnös vagyok-e vagy sem

Ebéd után felmentünk az egyik hegyre, amin nyolc sztúpa van, az úton elkísért a szálláshelyünkről két kutya. A környék tele van állatokkal: lovak és marhák legelésznek mindenütt, ürgeszerű lények szaladgálnak a földön és ragadozó madarak repülnek az égen. A sztúpáknál pedig egy macska fogadott minket. Leültünk, néztük a tájat, miközben a macska hozzánk dörgölőzött, én meg elmeséltem egy buddhista kóant a többieknek egy macskáról, ami egy kolostorban élt.

Mire visszaértünk a mellettünk lévő jurtákat is elfoglalták: két olasz és egy hozzájuk csapódott cseh lány, akik egy körúton voltak egy utazási irodával. Megkérdeztük a mongol sofőrt, hogy másnap el tudnának vinni valami városig (a kolostortól nincs busz, se semmi), mondta, hogy másnap ők Ulánbátorba mennek, de nem tudja, hogy el tud-e vinni, a turistáitól függ. Az olaszok mondták, hogy persze, mehetünk velük, ám a sofőr közölte, hogy nem biztos, hogy elvisz. El kezdett össze-vissza beszélni. Végül abban maradtunk, hogy majd reggel meglátja. Mi cseppet idegesek voltunk, fogalmunk sem volt, hogy mi lesz, ráadásul térerőnk sem volt, hogy telefonálhassunk. Lefeküdtünk aludni, bízva abban, hogy a sofőr másnap elvisz.

Reggel odamentem a sofőrhöz, és köszöntem neki, megkérdeztem hogy van, sőt tiszteleti szavakkal kérdeztem meg, hogy ragyog-e a teste (na milyen haszna van annak, ha valaki figyel a lektori órán!). Végül beleegyezett, hogy elvisz minket, ráadásul elég olcsón.

A két olasz és a cseh lány nagyon rendes volt, összebarátkoztunk út közben, még ebédet is adtak, és szerencsésen megérkeztünk Ulánbátorba délután.

Összességében jó dolog vidékre menni, csak meg kell szokni azt, hogy itt semmi sem biztos: vagy eljutsz oda, ahova szeretnél vagy nem. De valami úgyis mindig lesz, úgyhogy felesleges aggódni és felhúzni magad mindenen, sokkal jobb, ha mindennek a pozitív oldalát nézi az ember. J