Ereenből reggel indultunk tovább. Bevásárlás után
megkerestük a buszpályaudvart és vettünk jegyet a mongol határvárosig, de a
busz indulásáig még öt óránk volt. Amennyit várakoztunk az utóbbi időben, ez
már meg sem kottyant. A várakozó tele volt mongolokkal, így legalább már
tudtunk velük beszélni és értettük, hogy mit kell csinálni, mit mondanak
nekünk.
A Kínából Mongólia felé utazók, tele voltak csomaggal,
elmentek Kínába, hogy bevásároljanak, és 6-8 csomaggal tértek vissza, azonban
az általános nem az volt, hogy bőröndben viszik át a dolgokat, hanem
kukás zacskóban, és ezt ragasztóval jó szorosan körbetekerik, de vagy ötvenszer,
jobbról-balról, elölről-hátulról, de még a bőröndöt is beragasztózzák. Délben
már kezdtünk aggódni, mert a csomagok csak sokasodtak, és fogalmunk sem volt,
hogy így hogyan férünk el a buszon. Egy buszon nem is fértünk volna el, de jött
vagy három, és arra tolakodtak fel az emberek. A határon le kellett szállni,
megvizsgálták a vízumunkat, a mongol részen pedig egy észak-koreai csoport
betolakodott elénk. Nagyon komoly volt, mindegyiken vörös kitűző a nagy vezér
képmásával, és katonás sorrendben lépkedtek egymás mellett.
Átértünk Zamiin Uudba, a busz pont a pályaudvaron tett le
minket, mi némi pénz kivétele után felkerekedtünk vonatjegyet venni. A legtöbb
embernek már volt vonatjegye az este fél hatkor induló vonatra, nekünk csak a
fél tízesre jutott hely, de ez nem is volt baj, mivel a korábbin rengetegen
voltak és hajnalban érkezett meg Ulánbátorba. Hat és fél órát kellett így
várakoznunk, addig leültünk a pályaudvaron a földre, vettünk fenyőmagot (amit
itt úgy esznek, mint a szotyit) meg szárított gyümölcsöt és azt eszegetve
néztük a különböző ragasztási technikákat. A pályaudvaron árultak bócot is,
vettünk belőle, ekkor hallotta meg egy 38 éves férfi, hogy mi tudunk mongolul
és odajött hozzánk beszélgetni. Ezzel nem is lett volna probléma, de
lerázhatatlan volt. Balázzsal beszélgetett nagyon sokat, el is vitte, hogy
itasson vele kumiszt, de nem találtak. Meghívott minket magához, hogy csinál
majd nekünk bócot, de nem hiszem, hogy lesz időnk elmenni hozzá. Nem tudtuk
eldönteni, hogy csak nagyon közvetlen vagy hülye, de inkább a hülye felé
billent a mérleg. Este a vonaton be is jött a kabinunkba egy vodkával, ami elég
rossz minőségű lehetett, legalábbis hígító szaga volt. Ráült Szandi lábára és
addig mondta, míg a Balázs ivott vele egy pohárral, de szerencsére aztán elment
és nem láttuk.
Most a kabinunkban negyedikként egy 20 éves mongol fiú
utazott, aki egy kicsit beszélt angolul is, és vele is nagyon jól
elbeszélgettünk, kaptunk mongol neveket is. Balázs Anx lett (Első) Szandi Saraa
(Hold) én pedig Naraa (vagyis Nap). Mi is adtunk neki egy magyar nevet: Ákos
lett. A vonatút most is elég jó volt, bár sok bogár volt a kabinban így most
tele vagyok csípéssel, de nagyjából az egész utat végigaludtam. Éjszaka pedig
mikor felkeltem fantasztikusan szép volt a puszta felett látni a csillagokat a
vonatból.
Ulánbátorban találtunk egy taxit, amivel elhozattuk magunkat
a koliig, azonban a kollégium manager közölte, hogy szereznünk kell az
egyetemtől egy papírt és csak az után kaphatunk szobát. Sok rohangálás,
telefon, Krisztina és főként Emese segítsége után sikerült szobát kapnunk.
Emese előző félévben tanult itt és itt maradt nyárra. Eljött velünk az
egyetemre papírokért, meg megmutatta, hogy mi hol van a városban. Kiderült,
hogy a tartózkodási engedélyhez szükség van aids-tesztre is, és másnap kéne
menni a hivatalba elintézni a papírokat. Mi a kórház előtt akartunk enni, meg
szobát szerezni. Sikerült végül szobát kapnunk, ami elég jól néz ki (a
pekingihez képest fantasztikus). Két szobához van egy fürdő és egy hűtő. Még
elég kevesen vannak a koliban, úgyhogy az volt a koncepció, hogy egy ilyen
négyesben leszünk hárman, mikor betoppant Olivér, hogy 10 napot ő is itt fog
lakni, úgyhogy Balázsnak addig van egy szobatársa. Olivérrel is bementünk a
városba telefont venni és pénzt kivenni, meg elmentünk volna az aids-tesztre
is, de már bezárt, úgyhogy ezt másnap reggelre halasztottuk. Itt az teszt elég
hamar megvan, egy csepp vérből pár perc után megmondják az eredményt.
Reggel tehát elmentünk a kórházba, de ahova először
mentünk, ott rengetegen voltak, kismamák, és a rendszer is érthetetlen volt.
Így inkább elmentünk a koreai kórházba, ami jóval felszereltebb volt, bár itt
kellett fizetni azért, hogy legyen oda kártyánk és a tesztért is. Az viszont
meglepetésként ért, hogy a teszthez itt rendes vérvétel volt, amit én nem
igazán bírok, ráadásul a kézfejemből vették a vért. Vérvétel közben, hogy
eltereljük a figyelmünket, batman mongol nevét mondogattuk, ami igen vicces,
lefordítva mongolról árnyékvitéz. Meg egy verset, amit a mongol nyelvi
lektorral sokszor és részletesen vettünk. Az idő azonban nagyon elment, így nem
tudtunk elmenni a tartózkodási engedélyért, majd hétfőn intézzük így el, pláne,
hogy a teszt eredménye csak 2-3 felé lett meg. Délután piacra szerettünk volna
menni, de nagyon esett az eső, így az eredményekért mentünk el, utána meg
kajáltunk és egy könyvesboltba mentük el. A teszt nyílván negatív lett
mindhármunknak, úgyhogy maradhatunk Mongóliában. J
Mondjuk nem tudom mi van azokkal, akiknek esetleg itt derül
ki, hogy aidsesek. Hazaküldik őket, és mivel nem valósult meg az ösztöndíj még
a repjegyet is vissza kell fizetniük, na meg ugye a betegség. Otthon azért
szólhattak volna emiatt.
Ulánbátor eddig nagyon tetszik, bár tele van panelházzal, de
nagyon hangulatos sétálgatni az utcán, miközben jön veled szembe néhány
buddhista szerzetes. Ráadásul mi egy kolostor, no meg a sámánközpont mellett
lakunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése