Reggel korán keltünk, majd a csomagokkal elszenvedtük
magunkat a vasútállomásra. Természetesen nem volt az aluljárókban általában
mozgólépcső, és 25 kilós bőrönddel és 10 kilós kézipoggyásszal nem egyszerű a
közlekedés. A következő nehézséget az jelentette, hogy megtaláljuk a vonatot,
mivel csak kínai karakterekkel volt kiírva. Sikerült meglelni a vonatot,
azonban a sorban leginkább európaiak voltak, alig láttunk ázsiait. Miután
beengedtek, a kupénkban volt két németnek kinéző csaj, akik hisztizve fogadták el,
hogy a mi helyünkön vannak. Egyébként csak Szandi és én voltunk egy kupéban,
Balázs jegye a mellettünk lévőbe szólt, de szerencsére mongolok ültek ott,
akikkel ki tudtuk cserélni a helyet. Aztán Balázs nem találta a jegyét,
felforgattunk mindent, mire sikerült megtalálni, az egyik mongol lány találta
meg. Végül is a vagonban elég sok mongol volt. Ez a mongol lány, Dorima, be is
ült hozzánk a kupénkba és beszélgettünk mongolul, sokat segített nekünk,
ajánlott kajáldát is, meg megadta a számát, hogy bármi van, hívjuk. Mi adtunk
neki magyar érméket, mert érdekelte milyen az. Segíteni akartak jegyet venni
Ulánbátorig, de mi nem azzal a vonattal mentünk tovább, mert úgy olcsóbb ha
leszállunk Ereenben, ráadásul csak 9-10-re szeretnénk Ulánbátorba érni.
Vonatozni viszont baromi jó, nagyon jól el lehet férni, tök jó aludni rajta, és
gyönyörű közben a táj, lehet enni-inni. Legközelebb tényleg ezzel kéne jönni
Mongóliába. Ereenbe fél 9-re értünk, találtunk egy baromi jó szállást, utána
elindultunk kajálni. Útközben találkoztunk a mongolokkal, akikkel a vonaton
összebarátkoztunk és együtt mentünk kajálni. Tök jól elbeszélgettünk velük, ők
is 22 évesek, mint mi, és a mi egyetemünk mellett van az övék is. Szandival mi
ettünk bócot, Balázs valami mást evett, de baromi finom volt. Közben Balázs
megkóstoltatta velük a magyar pálinkát. Nagyon fintorogtak. Megbeszéltük, hogy
fogunk találkozni Ulánbátorban is. A vonaton volt egy olyan mongol bácsi is,
aki járt Magyarországon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése