Bureghangai

Már le volt kb. egy hónapja beszélve, hogy megyünk angolt tanítani Bulgan megye Bureghangai járásába. Azonban folyton keveredés volt, hogy pontosan mikor megyünk le, kiket tanítunk stb. végül eljutottunk addig, hogy megbeszéltük, hogy vasárnap lemegyünk, és egy hetet leszünk ott. Az indulás előtti héten végig smseket küldött a láma, szombaton viszont egy árva smst sem kaptam tőle, pedig úgy volt, hogy vasárnap indulunk. Eljött a vasárnap, még mindig nem jött sms, Szandival gépeztünk, pihentünk, biztosra vettük, hogy ma nem megyünk már sehova, pláne nem 300 km-rel arrébb. Délután háromkor kopogtattak az ajtón, gondoltam Balázs lesz az, szóltam, hogy jöjjön be (én az ágyon feküdtem, Szandi az asztalnál ült) és természetesen a láma volt az, hogy akkor most indulunk. Mi felugrottunk és eszeveszetten elkezdtünk pakolni mindenféle ruhát egy táskába, összeszedtük a hálózsákunkat, meleg ruhákat és indultunk. Egy toyotaval mentünk le, a láma vezetett – nagyon jó sofőr volt. A város a legközelebbi betonúttól kb. 60 km-re volt, ezt éjszaka tettük már meg, így részünk lehetett a holdkeltében, ami meseszép volt. Este 11 felé értünk a városkába, először egy jurtába mentünk, ahol egy néni banshtai cai-t főzött nekünk vacsorára (tejes teában főtt tésztás-húsgolyó). Rengeteg zsírt rakott bele, de itt ez már csak így megy, egyébként meg finom volt. Utána pedig elmentünk a szállásunkra.

Reggel először az iskolába mentünk, ahol az igazgatóiban kumisszal és szárított túróval fogadtak minket. Utána megnézhettük a gyerekek évnyitóját, majd egy kis naadamot is tartottak (a naadam versenyzés: birkóznak, lovagolnak, futnak). Első nap a kicsiket, vagyis az 5.-eseket tanítottuk délelőtt, délután pedig én a 7.-eseket, Szandi a 9.-eseket, Balázs a 8.-osokat. Másnap reggel a láma megkérdezte, hogy baj lenne-e, ha a délutáni óra után még néhány falusinak is tartanánk órát, mi persze szívesen vállaltuk. Harmadnap már az iskolai tanárok – köztük az angoltanár is – jöttek hozzánk tanulni.

És hát akkor mennyire is tudnak angolul az itteni mongolok? A válasz az, hogy nagyon gyenge itt a nyelvoktatás. Az angoltanárnő nem hiszem, hogy otthon nyelvvizsgát szerezne. Egyrészt borzasztó a kiejtése (és a legszebb az volt, mikor Szandit kijavította, hogy a funny nem „fáni” hanem „phánni”) másrészt nem használ igét a mondatokban. A mongol gyerekek meg teljesen meg voltak lepődve, mikor házi feladatot adtam. Az pedig végképp vicces volt, amikor tanítottam nekik a reggeli teendőket, és az egyik lányka nagyon jelentkezett, hogy közölje (mongolul) „de a tanár néni rosszul tudja, előbb van a fogmosás, utána a reggeli”. Egy hét alatt sajnos nem sokat lehetett elérni, viszont legalább beszéltek külföldivel, és élményt jelentett nekik, hogy találkozhattak velünk.

A városban olyan sok dolgot nem lehetett csinálni (például fürdeni sem), ráadásul az első éjszaka után a láma azt mondta, hogy nem jó a szállásunk, úgyhogy át kellett költöznünk és vele aludtunk egy szobában, a hegyen egy turistaházban (ahol nagyon hideg volt, múlt hét szombaton havazott is; egyébként meg a napon 25 fok van, az árnyékban 15 éjszaka meg kb 1-2-3 fok van). A tanítás után el akartunk menni lovagolni. Ezt első nap úgy oldottuk meg, hogy útközben szembejött velünk egy lovon egy néni, aki kecskét és birkát terelt, és odaadta a lovát, hogy akkor tereljük mi a birkákat a jurtájáig. Meg is történt J. A jurtában kaptunk tejes-teát (ezen a környéken valamiért nem igazán raknak bele sót) szárított túrót és pillét.

A többi napon nem sikerült lovagolni (mert nincs ló, Mongóliában… most sem értem még, mert a mezőn viszont rengeteg volt) de a jurtákba be-betértünk teázni és beszélgetni. Az egyik alkalommal éppen készen lett a frissen főtt gyomor, amiből meg is kínáltak minket, de nem vitt rá a lélek, hogy egyek belőle. A mormotát megkóstoltuk volna, azonban csak későre lett kész, így visszamentünk a szállásra.

a mormota

Utolsó tanítási nap búcsút vettünk a gyerekektől, akik egymást lökdösődve furakodtak hozzám a csoportképnél, meg kaptam sok szép levelet, hogy mennyire fogok nekik hiányozni. Nagyon kis aranyosak voltak (de kikunyerálták a számom is, és azóta 20 nem fogadott hívásom volt, kétszer felvettem a telefont, de semmi értelmeset nem mondtak).

Szombaton elmentünk egy jurtába, útközben pedig megálltunk egy fánál, ahol az ember kívánhat. A fára imazászlók voltak aggatva és rengeteg áldozat volt előtte, valamint két sámán is dobolt. A jurtánál megint lovagolhattunk, meg nagyon finom tésztás levest ettünk és kumiszt ittunk. Persze főtt juhhúst is kellett ennünk a csontról. Vasárnapelindultunk hazafelé, útközben megálltunk Karabalgasunnál, és megnéztük a régi várost.