Hogyan nem tanítottunk magyar nyelvet az árva mongol gyerekeknek

Valamikor novemberben Szandi kapott egy emailt az egyik kínais tanárától, hogy van-e kedvünk karitatív munkaként mongol gyerekeket magyar nyelvre tanítani, mert őket megkereste egy mongol férfi, hogy támogassák ebben. Persze benne voltunk, bár sajnáltuk, hogy csak két hónappal az indulás előtt szóltak, mert ennyi idő alatt nem lehet sok dolgot megtanítani. Írt Szandi annak a férfinak, meg is beszéltük, hogy majd tanítunk. Utána nem jelentkezett egy hónapig, majd találkoztunk és megbeszéltük, hogy akkor a maradék szűk egy hónapban akkor heti kétszer – szerdán és szombaton tanítjuk a gyerekeket. Az ember azt tervezte, hogy ha a gyerekek valamennyire megtanultak magyarul kiküldi őket Magyarországra (persze pénz nincs rá, de majd talán lesz valami egyezmény vagy nem tudja) szakmunkásnak. Nos mi lelkesen készültünk, hogy szerda este akkor megyünk tanítani, de semmi hívás vagy sms, hogy mikor menjünk, gondoltuk, hogy akkor biztos még nem kezdődik a héten, terveztünk (pénteken) szombatra programot. Péntek este 10kor jött az sms, hogy akkor másnap délután menjünk tanítani. Mi mondtuk, hogy bocsánat, de már programot terveztünk be, de jövő hét szombat délután már menni fogunk, erre a válasz: „Úgy emlékszem szombatról volt szó. Jó utazást meg tudom tanítani a doktornőt az ég áldja meg”.

Következő szombaton volt egy egyetemi programunk délelőtt (11-től egy nemzetközi verseny), de délutánra csak a tanítást terveztük, persze péntek késő este kaptuk az sms-t, hogy akkor menjünk szombat délelőtt 11-re, mondtuk, hogy nekünk akkorra egyetemi programunk van, de nagyon sajnáljuk és a jövő héten mindenképp jövünk, erre: „Köszönöm szépen, ezen a gyönyörű földön amit isten adott nekünk egyszer élünk itt a fényt szórni kell”. Gondolom senki nem lepődik meg azon, hogy most péntek este nem jött sms, sőt szombaton sem hívott, viszont jött tőle egy ilyen sms délután 4-kor: „Kellemes ünnepeket kívánok! Nembaj ha nem tudtok el, pekingieket értem! Ég pecsétével vagyunk ellátva. Hülyék nem vagyunk” Szerintem mindenki értelmezze, ahogy akarja, én már nem próbálom meg. Kedves kezdeményezés volt, hogy segíteni akar az árva gyerekeken, de ha így tud szervezni, akkor nem hiszem, hogy a gyerekek valaha akár Ulánbátort elhagynák…

Az egyetemi verseny pedig arról szólt, hogy minden nemzetnek elő kell adnia valamit, ami jellemző az országára, minimum 7 főből kell állnia a csapatnak. Persze az oroszok, belső-mongolok, japánok, laosziak megvoltak, viszont mi magyarok nem, se a lengyelek, afgánok, csehek. Úgyhogy mi a végén egy nemzetközi csapatot alkottunk. Lengyel táncot táncoltunk, Szandival és Balázzsal elénekeltük a Kossuth Lajos azt üzentét, énekeltek az afgánok és az egyik lengyel lány is. Végül harmadikak lettünk, kaptunk is egy tortát (rossz íze volt, mint itt általában a tortáknak itt). A többi csapat nagyon jó volt, főképp az oroszok (a legtöbb előadást az oroszországi mongolok csinálták) és a belső-mongolok, sokan is voltak így sokféle dolgot is tudtak csinálni.

Közben már sikerült elintézni a kilépési vízumot, persze kétszer kellett elmennünk a világ végére érte, mert mindig kell plusz egy lap. Busszal mentünk ki a -35 körüli hőmérsékletben, a buszon nincs fűtés, belülről be van fagyva az üveg és az ajtó (én ilyenkor gondolkozom el, hogy otthon miért áll le a BKV ha leesik egy centi hó).

De már nemsokára otthon leszünk, jól érezzük itt kinn magunkat, de pláne a karácsony közeledtével egyre jobban hiányoznak az otthoniak.

Boldog karácsonyt mindenkinek! J

Mandzsu testrészek, opera, vámpírok

Mandzsun az utóbbi néhány órán a testrészeket vettük eléggé alaposan. Általában mongolul sem tudtuk, hogy ez éppen mi, de így legalább megtanultuk mindennek a mongol nevét. Itt most nem olyan szavakra gondolok, mint kéz vagy láb, hanem olyanokra mint a nyelvcsap, alsó ajak alatti hajlat, pórus, szem sarka, orrsövény, foghús, agyvelő. A tanárnő mindig megkérdezte tőlünk, hogy magyarul ez hogy van, és szó szerinti fordításban ez hogy hangzik. Eléggé sokat nevettünk, mikor le kellett fordítani mongolra a szemfogat, a szájpadlást, és a térdkalácsot. Bár a mongolban is vannak furcsaságok: a nyelvcsap az a hüühin hel vagyis lány nyelv, a felsőajak fölötti részt pedig úgy  hívják, hogy hün, vagyis ember, mert az ördögnek nincs ilyen, a kacsára és a csigolyára pedig ugyanazt a szót használják, a nugas-t. Csomó szót egyébként még a mongolok sem tudtak (mongolul), ilyen volt például a fogíny, ami mongolul shig max (klasszikusul shika mika J). Vettük még a szájpadlást is, állítólag varrás közben a nők a marha szájpadlását eszik, mert attól jobban megy a varrás. Asszem én inkább lemondok arról, hogy szépen varrjak. 

Úgy volt, hogy vizsgázunk múlt hét kedden, de az osztálytársaink kikönyörögték, hogy ne kedden vizsgázzunk, úgyhogy át lett rakva szombatra, csütörtökön viszont mondta a tanárnő, hogy mégsem vizsgázunk, mert a többiek röplabdáznak. Végül ma se vizsgáztunk, majd csütörtökön, de akkor már olyan szavak is benne lesznek, mint artéria, agyvelő, csontvelő.

Voltunk közben operában is, a Requiemet néztük meg, bár ez inkább volt koncert. Valószínűleg az első előadás lehetett, mert az elején valami fogadásszerű volt. Tiszteletjegyeket kaptunk, mert Ganbold ismeri a fordítót, Urianhai bácsit. A fordítás nekem csak azért volt furcsa, mert a keresztény fogalmakat sokszor a buddhizmus fogalmaival helyettesítik, bár nem tudom, hogy máshogy lehetne. A karácsony szelleme itt is megjelent, a konditeremben folyton a last christmas megy, és telerakták a város színes műfenyőkkel. Bár teljesen nem fogadták még be az ünnepet, mandzsu végén kérdeztük az osztálytársainkat, hogy meddig tart a suli, ők meg mondták, hogy december 24-ig, mikor mi mondtuk, hogy de hát az nekünk karácsony, akkor az egyik lány mondta, hogy de az december 31. Egyébként lehet kapni adventi koszorút is, bár mi inkább csináltunk mézeskalácsból.

Ma volt egy érdekes beszélgetésünk egy belső-mongol lánnyal, aki operaénekes, és Európába akar jönni (mikor kérdeztem hova Európán belül, közölte, hogy Amerika… jó a földrajz oktatás nem állhat az élen), mondta, hogy lehet, hogy mégsem akar Európában élni, mert ugye ott élnek vámpírok, mint ahogy az Alkonyat című filmből is tudhatjuk, a lengyel lány erre csak annyit mondott, hogy azok Amerikában élnek (mondjuk most megkavarodhatott). 

Tőlünk még mindig félnek, bár főleg Szanditól és Balázstól, mert kék a szemük (nem is emberek...), ezt múltkor a vietnámiak fejtették ki. Mikor Balázs mondta, hogy de zöld szeműek is vannak Európában, teljesen kiakadtak, hogy olyan nem lehet, a Balázs hazudik. Bár ha sokat vagyunk egyes emberekkel, akkor már megszoknak és nem félnek. Bár ez a félelem néha elég vicces, például amikor a 95 kg-os edző elbújik előlünk. 

2012.11.18.

Az előző bejegyzésemben említett kiállítás megtekinthető Magyarországon!

http://www.forrasgaleria.hu/hu/exhibition/88 2012. november 15. és december 14. között.
Menjetek el, ha tudtok, tényleg nagyon jó!

Múlt héten írt Colmon (magyarul beszélő buddhista apáca, akinél voltunk vidéken is, és hazafelé két defektet is kaptunk), hogy ha szeretnénk, akkor meglátogathatjuk Mongólia egyetlen bentlakásos kolostorát (a Betub kolostort), ismeri a főapátot és szól majd neki. Mi úgy gondoltuk, hogy megnézzük, erre egyből jött Colmon az ötletével, hogy csináljunk az apáttal interjút, meg képeket, meg mindent. Telefonon meg is beszéltük az apáttal, hogy pénteken megyünk, előtte meg beülünk a szertartásra.

Péntek reggel el is indultunk, a kolostor jó fél órára van a kolitól, a -26 fokban igen kellemes séta volt. Sikerült bejutni a kolostorba, bejöttek a lámák is, a kicsik még lökdösődve és nevetgélve, és elkezdődött a szertartás. Eléggé hideg volt, bár a lámaruhában még hidegebb lehetett (főleg a gyerekeket becsülöm, hogy kibírják a hideget és az egy helyben ülést). A reggeli szertartás általában két órás szokott lenni, most három órán át tartott. Mongóliában sok dolgot megtanultam, ezek közül egyik a türelem, itt szinte mindig hozzátartozik mindenhez a várakozás. A változást abban is észreveszem, hogy hazafelé majd Pekingben (és Münchenben is) hat órát kell várakozni, és ez bennem úgy csapódik le, hogy de jó, csak hat óra. A szertartás végén kaptunk áldozati rizst, meg borókát, amit itt a szertartáskor füstölnek, finom illata van. Valami gyurma szerű anyagot is kaptunk, amit az archoz kellett érinteni, majd visszaadni 10 perc után. A legvégén meg vizet öntöttek a kezünkbe, amit a hajunkra kellett kenni. Utána bementünk az apáthoz, hogy beszélgessünk vele, és körbevezessen a kolostoron, de láttuk rajta, hogy nincs ideje, úgyhogy megbeszéltünk vele egy másik időpontot a találkozásra.

Este pedig átjött hozzánk egy mongol barátunk. Ő a konditerem egyik edzője, kb. az egyetlen, aki hozzánk mert szólni az elejétől kezdve. Nagyon kedves, csináltunk neki pörit és sütöttünk mézes krémest, meg ittunk egri bikavért. Ő pedig mutatott képeket a szülőföldjéről, és meghívott magához, hogy majd csinál nekünk mongol kaját, jövő nyáron meg menjünk el a szülőföldjére, ahol majd lovagolhatunk. Mikor elköszönt, mondtuk neki, hogy Magyarországon az a szokás, hogy amikor egy vendég jön vagy megy, két puszit adunk neki. Erre kicsit megszeppent, mivel itt a randi után is kezet fognak az emberek, de egész jól tűrte. J

Klasszikus mongol és kiállítás

Kedden klasszikus mongollal kezdtünk, a tanár szokás szerint késett vagy 20 percet, és szerintünk minden órájára berúgva érkezik. A stílusa, a beszéde és a járása legalább is olyan. Az órán valami olyan szöveget kellett modernről klasszikusra átírni, hogy a csirke gyomrában szar helyett aranytojás volt. Majd a különböző ló billogokat vettük, a szvasztikára elég sok variánst felírt, persze nekünk a náci horogkereszt jutott róla eszünkbe, illetve az, hogy a mongolok a szó eleji „h” helyett gyakran „g”-t ejtenek, így a Hitlerből Gitler lesz, ráadásul klasszikusul leírva Gitlernek is olvasandó. A tanárnak nem is kellett több, mondott pár szót Hitlerről, hogy neki köszöntek úgy, hogy „Hi Hitler”.  Utána valahogy szóba jöttek a homoszexuálisak, a tanár szerint Mongóliában a homoszexuális férfiak vörös virággal a hajukban, dülöngélve járkálnak (jobb szót nem tudok, mutogatta a tanár a járásmódot).

[Pénteken este Szandi megnézte facebookon, hogy kit ismerhet, kijött Adolf Gitler (sic!)]

Szerda este elmentünk egy Danzan nevű festő kiállításának a megnyitójára. A Szühbaatar tér felé mentünk, ahol éppen valami ünnepség volt. Mint kiderült aznap vezették be a parlamentbe az új képviselőket, így beöltözött emberek táncoltak a parlament lépcsőin.
Természetesen a kiállításon is tele volt magyarul beszélő mongolokkal a terem. Már esküszöm félek, amikor magyarul beszéljük ki a mongolokat, nehogy értsék. J A kiállítás nagyon jó volt, gyönyörű képek és szobrok voltak, ez egyik legjobb kiállítás volt, amit itt láttam. Természetesen a festő is beszélt magyarul, mert Magyarországon tanult, ráadásul még a felesége is tud magyarul, egy cseh nő, aki itt a nagykövet. Nemsokára otthon is megtekinthető lesz ez a kiállítás, melegen ajánlom! Összeismerkedtünk egy híres színésszel is, aki egy Dzsingisz kán szerepet játszott el, de nagyon nem mongol feje volt, úgyhogy mondtuk neki, hogy nem hisszük el, hogy mongol.

a parlament

A festővel

A mongolok ismerkedése elég furcsa. Rengetegszer össze-vissza beszélnek, az egyik férfit megkérdeztük, hogy van-e gyereke, mondta, hogy igen, másnap meg arra a kérdésre, hogy hogy vannak a gyerekei, azt felelte, hogy nincsenek is gyerekei. Ugyanez a férfi közölte, hogy tud magyarul – bár igazából egy szót sem tud, még azt sem tudta, hogy mi Magyarország fővárosa. A pékségben, mikor a mongol nő furcsán nézett arra, hogy köszöntünk, Balázs megkérdezte, hogy beszél-e mongolul, és közölte (mongolul) hogy nem….

Alapvetően sokat telefonálnak és smseznek, nekem a legfurcsább az, hogy azt kérdezik mindig smsben, hogy mit csinálsz? Na meg az, hogy egy lány az udvarlójától rendszeresen olyan válaszokat kap erre a kérdésre, hogy most a srác nagyon elfoglalt, mert az ruhát hajtogat, vagy mos…

Múzeum, kirándulás, satöbbi

Múlt hét pénteken végül sikerült eljutnunk a Nemzeti Múzeumba (korábban, ha be akartunk menni, akkor vagy zárva volt, vagy nem lett volna elég időnk megnézni már a kiállítást). Megvettük a jegyeket és elindultunk megnézni az állandó kiállítást, ami az őskortól a napjainkig mutatja be Mongólia történetét. Volt ott ősember, szarvasos sziklák, majd a többi korból is mindenféle szép emlék. Természetesen volt jurta is kiállítva, és a hagyományos műveltség többi eleme sem hiányzott (azt mondjuk nem értettük, hogy a lófejes hegedűre hogy kerülnek hattyúk). A végén pedig napjaink Mongóliáját mutatták be: számítógép, satöbbi. Ahhoz, hogy fényképeket csináljunk külön jegyet kellett volna venni, amit mi nem tettünk meg, pláne hogy utána láttuk, hogy a dolgok nagy részére rá van írva, hogy nem lehet lefényképezni.

Az órákra nem annyira járunk be, egyrészt mert nem annyira van helyünk a teremben, másrészt mert feleslegesnek érezzük. Pláne amikor a tanár úgy beszél rólunk a többi diáknak, hogy „ter gurav amitan” az a három élőlény… bár ezen annyira nem lepődtem meg azok után, hogy a tartózkodási engedély neve is az, hogy alien card. A nyelvtudományra múltkor bementünk, de nem láttuk a táblát, nem hallottuk a tanárt és a mongolok is mást csináltak, úgyhogy én mandzsut fordítottam, Balázs lengyelt tanult, Szandi meg kínait.

A moziban a filmek angolul mennek mongol felirattal, így azért jobb filmet nézni, mintha szinkronizálva lenne. Megnéztük az Expendables 2-t, azonban egy japán lány nem értette, hogy mi az a plutónium, Balázs próbálta elmagyarázni, hogy atom, nem értette, azt sem értette, hogy bomba, hát hogy lehet akkor még elmagyarázni? Jobb nem jutott Balázs eszébe, úgyhogy mondta neki, hogy "Hirosima, Nagaszaki, tudod?"… legalább ebből már tudta a lány, hogy mit jelent ez a szó, bár nem örült.

Most pénteken a Zanabazar Múzeumba mentünk el, ami szépművészeti múzeum, főként buddhista művészeti alkotások vannak benne, gyönyörűek, oda tényleg érdemes elmenni. A modern rész viszont nekem annyira nem tetszett annyira, viszont az Egy nap Mongóliában című kép eléggé érdekes, és tényleg mindent ábrázol, amit itt szoktak csinálni.

Szombaton elmentünk kirándulni a Zaisanhoz, ami kb. olyan, mint itthon a Gellért-hegy. A környéken új lakóparkok vannak, illetve épp épülnek, és ott van a Tuul-folyó. A hegy lábánál van egy nagy arany Buddha szobor, a hegy tetején meg egy szocialista emlékmű. Igen ízléses, a képek magukért beszélnek…

Megmásztuk a hegyet, utána meg sétáltunk egyet a parton. Eléggé hideg volt, ennek ellenére a mongolok a folyóban állva horgásztak.

rendes szocialista diákokként :D

Tuul-folyó

a folyó partja befagyott

Este hatkor felhívott Ganbold, hogy egy mongol országgyűlési képviselő, aki Magyarországon végzett találkozni akar velünk, menjünk velük vacsizni, fél hétre.  Egy igen drága helyre mentünk, és mint kiderült nem csak minket hívtak meg, hanem az itt élő magyarok (mint kiderült van itt néhány üzletember) és a Magyarországon végzett mongolok egy része is eljött. Voltak mindenféle beszédek, hogy fel kell élénkíteni a két ország közötti kapcsolatokat. Ott volt egy ember a bevándorlási hivatalból is, aki a vízumról beszélt, s mondta, hogy a mi tartózkodási engedélyünket is ő intézte. Ekkor esett le, hogy ez volt az a férfi, akinél vagy háromszor voltunk, hogy kihisztizzük, hogy nekünk ugyan nem kell fizetni a tartózkodási engedélyért. Az este hangulata nagyon jó volt, a mongolok nagyon örültek, hogy beszélhetnek velünk magyarul, és mindenki nagyon jól érezte magát Magyarországon és mondták, hogy azt szeretnék, hogy mi is jól érezzük magunkat itt. Sajnos este 11-re vissza kellett érni a koliba, úgyhogy elbúcsúztunk tőlük és nem maradtunk sörözni, de még jó lenne velük találkozni, nagyon aranyosak voltak. "Hajrá Magyarország!"
Hazafelé pedig a frissen esett hóból gyúrtunk hógolyókat és jól megdobáltuk egymást. Egész szép éjjel hóesésben Ulánbátor, kicsit karácsonyi hangulatom is lett tőle.

Reggelre csak ennyi hó maradt

Ma pedig elmentünk Katáékhoz, múlt héten is voltunk, csináltunk finom pörköltet és méteres kalácsot. Amire igen büszkék vagyunk, mert itt sok alapanyag nem igazán van meg, például őzgerinc forma, de azt sütőpapírból csinált a Kata, a kakaót forrócsoki-porral helyettesítettük. Az eredmény pedig nagyon finom lett.
Ganbold barátai is eljöttek (bár 3 és fél órát késtek) és megtanítottak nekünk néhány mongol játékot. Az egyik olyan mint a kő-papír-olló, felfelé haladva egyre többet ér az ujj, és ez alapján lehet nyerni. (kisujjnál többet ér a gyűrűs, de a játék megtesz egy teljes kört, vagyis a hüvelykujjnál jobb a kisujj). A másik játékot meg nyáron játsszák a jurtában. Nem teljesen világosak a játékszabályok, de elvileg két csapat van, és kumiszt kell inni, de csak akkor szabad kimenni pisilni, ha engedi a szemben lévő játékvezető. Ha meg nem bírod akkor minél messzebbre kell kihányni a kumiszt. Vagy valami ilyesmi. Pontosan nem ismerem ezt a játékot, annyira nem is szeretném...

Mongóliában egyébként elég furcsa anomáliák vannak. Meg mernénk rá esküdni Szandival, hogy mindkettőnknek világosabb lett a haja. Borzasztó módon kívánjuk a csokoládét és az édességeket (mondjuk ez azért is van, mert kevés a gyümi, és hideg van). Kényelmesebb a földön aludni, mint az ágyon. És valahogy az ember sokkal fáradtabb. Valamint, ami az egyik legfurcsább jelenség, hogy lassan elfelejtek helyesen magyarul, néha értelmetlenül beszélek...

70 éves a MUIS

Korábban mindig sírt a szám, ha pénteken is volt egyetemi órám. Most beraktak nekünk egy órát szombat, igen szombat estére. Remek lesz.

Az egyetem most volt 70 éves, ezt pedig egy koncerttel ünnepelték meg a Sükhbaatar téren. Mi arra értünk oda, hogy filmet vetítenek az egyetemről, a háttérben, a film alatt szólt a zene, melynek a refrénje az volt, hogy minii ih surguuli, vagyis az én egyetemem. Utána különböző – elvileg tehetséges – diákok énekeltek. Ez azt jelentette, hogy mongol szerelmes rap számokat playbackeltek. Bár a kedvencem az a szám volt (énekeltek és rapeltek is benne) aminek a refrénje az volt, hogy „ha hideg van, gondolj arra, hogy jól felöltözzél”. És persze a „műsorvezető” minden szám között megkérdezte a közönséget, hogy fáznak-e. Persze fáztunk.

Hétvégén volt még egy koncert, én arra nem mentem, hanem a nagyszüleim barátainak mongol barátnőjét látogattam meg, aki 5 évet tanult Magyarországon, most meg az év felét Mongóliában, a második felét meg az USA-ban tölti. Igazából nem bántam, hogy kihagytam, Balázsék mondták, hogy nem volt olyan nagy szám, bár most voltak jó produkciók is. Én meg kaptam finom bócot, és almás süteményt és órákon át beszélgettünk Mongóliáról, Magyarországról, meg egyéb dolgokról.

Vasárnap elmentünk a piacra, hogy vegyünk télikabátot végre, mert este már eléggé hideg van (éjszakánként elvileg -5 fok körül van, hétvégére már -10et mondanak), de nappal, ha süt a nap, egész kellemes az idő. Télikabát még nem volt, még várhatunk rá pár hetet, de szerencsére sikerült egy szép mongol csizmát beszereznem, utána pedig Katáéknál ebédeltünk, isteni volt, mintha otthon lennénk. J

Bementünk az új óráinkra, hát a szóbeli hagyomány órán népdalokat elemeznek a mongol diákok, klasszikus mongolon egy olyan szöveget olvastunk, ami az abc-ről szól, és valamilyen furcsa módon a tanár végül azt sütötte ki, hogy az abc 1492 betűből áll. Mongolul az abc tsagan tolgoi, erről beszélt végig a tanár, de az óra vége előtt 5 perccel az egyik mongol diák jelentkezett, hogy a tsagan tolgoi mit is jelent akkor. A következő órára nem tudtunk bemenni, mert egyszerűen eltűnt. Fogalma sem volt senkinek, hogy miért nem abban a teremben van ahol lennie kéne, és egyáltalán hol van. Úgyhogy most megúsztuk a nyelvtudományt, helyette intézhettük, hogy végre megkapjuk a diákigazolványunkat, és az ösztöndíjunkat. Kíváncsi vagyok mikor kapjuk meg.  És közben megint megvariálták az órarendünket, szóval nem igazán tudjuk, hogy mikor is van óránk.

Ma este pedig morin khuur (mongol hangszer, lófejes hegedű) koncerten voltunk. Az állami együttes most volt 20 éves, és ennek örömére tartottak koncertet három napon is. Mi az utolsó napra mentünk, ami a világzenei nap volt, úgyhogy a Figarot és a Karib tenger kalózai zenéjének klasszikus változatát hallgathattuk meg, persze mongolosan.

A koliban meg végre elkezdtek fűteni, úgyhogy már nem fagyok meg éjszakánként. Balázséknál volt egy kisebb probléma a fűtés beindításakor, így szétszedték a radiátort, aztán az ajtajukba a kulcs is beletört. Szandi és az én szobámhoz van zuhanyzó. De azt már nem tudjuk használni, nem jön a zuhanyrózsából víz (már ha éppen van melegvíz). Szerencsére van mellettünk egy kondi terem, ahol tudunk fürdeni, mert általában van melegvíz (de nem mindig). 

Új csoport - újra

Új csoportba kerültünk, én immáron harmadjára. Előzőleg ugye kettővel gyengébb csoportba tettek. Most hétfőn szóltak az óra elején, hogy Balázs átmegy egy másik csoportba, mert jól beszél mongolul, úgyhogy mongolokkal fog járni egy csoportba. A nyelvtan tanár az órán mondta, hogy igazából Szandi és én is átmehetnénk, ha szeretnénk (szerintem látta, hogy cseppet unjuk a tárgyesetet, és tudjuk a ragjait), csak meg kell beszélni az adminisztrátorral. Balázs órarendjét megnéztük, és egész jó órák vannak ebben a csoportban: van klasszikus mongol, töri, nyelvtudomány és szóbeli hagyomány.

Reggel bementünk Balázzsal az órájára, ott kiderült, hogy rossz órarendet adott a lány (még azon túl is, hogy minden egy órával el volt írva). De végül megkérdeztük az adminisztrátort, aki közölte, hogy sajnos nem mehetünk át másik csoportba a Szandival, mert hogy Balázs jobban beszél mongolul, mint mi, hisz megírtuk a vizsgát (beszél-írtuk a kettő nem ugyanaz, de mindegy, pláne, hogy a vizsgánk is ugyanolyan volt), de majd utána néz. Így Szandi bement nyelvtanra, Balázs az új csoportjába, én meg mandzsura.

Balázs be is ült az órára, ahol kiderült, hogy Szandi is rajta van az új csoport listáján, úgyhogy berohant érte nyelvtanra. Az órájuk után kiderült, hogy én is rajta vagyok a listán, szóval én is járhatok ezekre az órákra.

Remélem jobbak lesznek, mint a korábbi órák. Már csak a tankönyvekkel kéne valamit, kezdeni, amiket jó drágán megvetettek velünk. Meg már a csoporttársaink is hozzánk mertek szólni. :)

Ízelítőül közölnék néhány történetet a Beszéd tankönyvből:

1. volt egy kisfiú, aki nagyon éhes volt, és átment a szomszédba, hogy kérjen vizet, de a lány tejet adott neki és nem engedte, hogy kifizesse. Később ez a kisfiú híres orvos lett a lány pedig nagyon beteg és senki sem tudta diagnosztizálni, hogy mi a baja, csak ez az orvos, de ez nagyon drága volt, de azért a csésze tejért kifizette a lány helyett a doktor a 10.000 dollárt.
2. egy kisfiúnak le kellett írni az álmait, ő arra vágyott, hogy 200 hold földje lesz és 400 lova, ezért egyest kapott a tanárától a dolgozatra, mert nem volt reális álom, hiszen csak egy nomád ember fia. Mikor felnőtt, pont 200 holdja és 400 lova lett.
3. A szeretet, a düh, az unalom, a szerencse együtt élt egy szigeten, ám a sziget elkezdett süllyedni, és hajón menekültek az érzelmek, a szeretet mindenkit megvárt, míg végül nem maradt hajó, és könyörgött a többi érzelemnek, hogy vegyék fel, de mindegyiknek volt valami kifogása, míg végül az idő felvette, mert csak az idő értékeli a szeretet fontosságát.
4. egy fiatal nő elment a legjobb óvodába, hogy neki nincs ideje beszélni tanítani a másfél két éves gyerekét, de azt hallotta, hogy ebben az oviban jól tanítanak. Mikor aláírta a szerződést látta, hogy be kell hoznia egy blúzát, de nem értette, hogy miért, mire az óvónő mondta, hogy ez egy olyan jó óvoda, hogy mikor a gyerekek alszanak, a blúzt ráterítik a gyerekekre, hogy úgy érezzék magukat, mint az anyjuk hasában.

Nos hát ilyenekről olvasunk, utána meg megkérdezi a tanár, hogy te is hallgatsz a szívedre? Magyarországon is minden ember a saját anyját tartja legjobb anyának? 

Remélem mindenki feltöltekezett ezekkel a mély gondolatokkal.

Nincsen elég szék

A hétvégi kalandunktól és a kialvatlanságtól meggyötörve úgy döntöttünk, hogy hétfőn és kedden nem megyünk be az egyetemre, hanem inkább pihenünk. (Balázs bement hétfőn, de olyan beteg lett, hogy utána ő sem ment egy darabig).

Nem is láttuk sok értelmét a bejárásnak, az órákon általában nem veszünk értelmes dolgokat. Az ország ismeret órán azt tanuljuk, hogy Mongóliában négy évszak van, és a tél a leghidegebb (neeeee, tényleg???), vagy mutogat a bácsi képeket a saját tankönyvéből (amit meg kellett venni, és még a képeket is ő csinálta bele… mondhatom igazán művésziek) és megkérdezi, hogy ezt az épületet láttuk-e már (és az egyetemről mutat egy képet). A beszélt nyelv órán a nő végig hadar és hülyeségeket beszél (pl.: a tusch azt jelenti hogy segítő, az emberek segítenek az állatoknak, ahogy a delfinek is segítenek a nőknek…). A beszéd órán pedig egy könyvből olvasunk fel filozófiai mélységekkel rendelkező történeteket. A nyelvtan óra jó, de abból van a legkevesebb, meg sok újat ott sem tanulunk. Na ezek voltak a kötelező órák. Mi Balázzsal mandzsura is bejárunk, ami rendesen az itteni mongoloknak van, na az az óra viszont nagyon jó, sok újat tanulunk és nagyon jól magyaráz (mongolul) a tanárnő, és ha valamit nem értünk segít is.

Szerdán fogtuk magunkat, bementünk az órára (a haladó csoportban vagyunk) és észre vettük, hogy jött néhány új ember, japánok és belső-mongolok (Pekingből, és nem tudják se írni, se olvasni a cirillt). Így hát túl sokan lettünk, és a teremben csak 12 szék volt, így bejött valami adminisztrátor, aki közölte, hogy mi hárman magyarok és a két japán vizsgát ír, mert nincs elég szék (persze a belső-mongoloknak nem kellett, akik nem tudnak írni és beszélni se igazából). Hát az órák után elkezdtük írni a vizsgát, közben pedig az adminisztrátor egy nővel közölte, hogy mindegy hogyan írjuk meg a vizsgát, valamelyik, vagy mindegyik magyart átrakják gyengébb csoportba (néha úgy hiszik a mongolok, hogy mi igazából nem értünk mongolul, így nyugodtan kibeszélhetnek minket).  Mi hárman nagyjából ugyanolyan vizsgát írtunk, egyrészt mert kb. azonos a tudásunk, másrészt nem is voltunk olyan messze egymástól, az ilyen vizsgát meg ki veszi komolyan?

Másnap bementünk az egyetemre, ahol az adminisztrátor közölte, hogy csak én megyek gyengébb csoportba, ráadásul kettővel gyengébbe, mert ott sok hely van… Egy órán benn ültem, de mivel rajtam kívül senki sem tudta, hogy az alanyeset után nincsen rag, ezért (meg mert egyébként is ideges voltam az eljárás miatt) nem mentem be a következő órákra, hanem inkább ittam egy kávét és mandzsuztam egy kicsit. Most hogy nem volt velem a Balázs mandzsu órán, végre hozzám mertek szólni, egy fiú meg is kérdezte, hogy hol van a férjem. Itt mindenki azt hiszi, hogy Balázs a férjem, vagy a Szandié (esetleg mindkettőnké?).

Pénteken sem mentem be órára, mivel még nem tudtuk elintézni, hogy visszakerüljek a csoportomba, délután viszont elmentünk Szandival csirkemellet venni. Egy boltban találkoztunk egy bácsival, aki volt Magyarországon is, és segített olcsóbban venni csirkét. Elmentünk egy húspiacra, ahol mindenféle húst lehetett kapni, átszámolva 100 forinttért kutyacombot lehet venni.

Az egyetemen egy nő modelleket keresett kasmír ruhákban való fotózkodáshoz, le is fényképeztek minket (mobillal), azonban csak Szandit és Balázst hívták, mert nekem nincs elég európai arcom. De mikor idejött a nő, elkezdte kritizálni a Szandit és a Balázst is (elég alaptalanul), úgyhogy ebből szerencsére kimaradtam. Végül Balázs kellett neki, lettek is róla szép fotók.

Szombat-vasárnap Ganboldék irodájában voltunk, mert ide kerültek a régi magyar nagykövetség, és (reméljük) a jövőbeli magyar tanszék könyvei, mi pedig segítettünk elrendezgetni a könyveket. Találtunk elég vicceseket, na meg persze néhány töris könyvet is, külön élmény volt számomra, hogy középkorász könyvek is voltak (Györffy). Közben elpanaszoltam, hogy mit csináltak velem az egyetemen, így Ganbold és Kriszta is szólt az egyik itteni fejesnek, hogy az nem állapot, hogy azért mert nincsen elég szék, valakit átraknak a csoportjából kettővel rosszabba. Úgyhogy ma már a régi csoportommal mehettem az óráimra. (remélem így is marad)

A múlt hét eléggé mélypont volt, remélem innen már csak jobb lesz, és az egyetemmel sem lesznek ilyen problémák már. 

Cenkher

Ennek az útnak a szervezése is jó korán elkezdődött, azonban eléggé sok félreértés adódott közben. Arkhangai megye Cenkher járásába mentünk, hogy megnézzünk egy Maitréja-körmenetet. Itt lakik egy Colmon nevű mongol nő, akinek magyar férje volt, azonban most buddhista apácaként tevékenykedik itt.

Szombat reggel hajnali ötkor indultunk el két lámával (mi előtte nem sokat aludtunk, mert a kollégiumi barátainkkal beszélgettünk). Sajnos már 20 perc után kaptunk egy defektet, úgyhogy kereket kellett cserélni, utána meg javítóműhelyt kerestünk, hogy megjavíttassuk a rossz kereket. Utána megálltunk egy Elsen tasarkhai nevű helyen, ami egy homoksivatagos rész, felültünk egy körre egy tevére, és mentünk tovább.

Mi úgy terveztük az utunkat, hogy két éjszakát maradunk Cenkherben, utána hármasban indulunk Karakorum felé, megnézni a régi mongol főváros nyomait és az Erdene Zuu kolostort. Azonban egy félreértés miatt a lámák megálltak velünk ott, és elkezdtük megnézni a múzeumot. Közben hívott Colmon, hogy ne nézzük meg, mert ő vár minket és siessünk. A lámák viszont nem akartak sietni és mi sem, azonban mindent nem tudtunk megnézni, úgyhogy mondták, hogy visszafelé is megállhatunk itt. Mi ezt nagyon jó ötletnek tartottuk, úgyhogy a programunk átalakult annyiban, hogy nem két éjszakát, hanem csak egyet alszunk Cenkherben.

Miután megérkeztünk elindultunk Cecerlegbe, ami a megye központja volt, hogy megnézzül a múzeumot, ami elvileg 8-ig van nyitva. Mi négy körül értünk oda, de zárva volt, viszont Colmon felhívott egy lámát, aki azt mondta, hogy kinyitja, 15 perc múlva viszont közölte, hogy mégsem nyitja ki, mert későn érne ide… Mi még meg akartunk nézni egy közelben lévő feliratos követ, azonban az apáca azt mondta, hogy messze van és nem nézzük meg.

Visszamentünk Cenhkherbe, mi egy jurtaszálláson aludtunk. Az éjszaka nagyon hideg volt, leégett a tűz, mi próbáltunk újat gyújtani, azonban nem volt gyújtósunk, és még ha sikerült is egy fának meggyulladnia, hamar elaludt. Azt tudni kell a jurtaszállásról, hogy a teteje félig nyitott, ráadásul a mi jurtánkba oldalról is befújt a szél. Kinn nagyon hideg volt, szerintem a fagypontot súrolta. Nekem elvileg nagyon jó hálózsákom van, ami -10 fokig bírja, viszont éjjel nagyon fáztam termopulcsiban is. Félálomban azon gondolkoztam, hogy ez a hálózsák hogy a francba bírja -10ig, vagy ez azt jelenti, hogy ha -10ben alszol kinn, akkor még nem fagysz halálra, csak krónikus vesebeteg leszel…

Végre eljött a reggel, 8-tól egy kétórás szertartás kezdődött, ahol a lámák, akikkel lejöttünk énekeltek, nagyon szép volt. Közben kaptunk áldozati rizst is.

Utána kezdődött a Maitréja-körmenet, egy platós autóra sárga anyagot terítettek, a platóra pedig Maitréja szobrát rakták. Az autóhoz egy kék kötél csatlakozott, ezt fogták a hívek, kezükben egy-egy Tandzsúr kötettel. Körbement az autó a kolostor körül, néhány helyen megállt, ahol a lámák énekeltek.

A körmenet után megebédeltünk és délután 1 óra felé elindultunk haza. Az apáttól kaptunk ajándékba egy-egy imasálat és áldozati ételeket, nagyon kedves gesztus volt tőle.

Hazafelé megálltunk Karakorumnál, megnéztük a teknősöket, mi pedig meg akartunk nézni néhány türk feliratos követ, azonban a lámák nem hallottak róla, egyáltalán, és mikor megtudtuk, hogy lehet, hogy vasárnap nyitva sincs, inkább úgy gondoltuk, hogy elindulunk haza, még kb. 5 órás út várt ránk. 

Egy óra múlva azonban kaptunk egy defektet, sebaj, van pótgumink, így kicserélte a sofőr. Azonban fél óra elteltével kaptunk még egy defektet a puszta kellős közepén, még egy pótkerék persze nem volt… legközelebbi város 50 km-re volt. Így hát az egyik láma kiállt stoppolni a kerékkel, hogy megjavíttatja és visszahozza. Kb. 10 perc múlva megállt egy land rover, benne egy némettel és egy ukránnal, akik készségesen elvitték a lámát és a kereket. Mondtuk nekik, hogy milyen furcsa, hogy egy német, egy ukrán és három magyar találkozik a puszta közepén. Erre az ukrán felkiáltott „ti magyarok vagytok? Beszéltek magyarul? Én Ungvári vagyok!” persze egyből kézfogás és nagy öröm, hogy hazánk fiával találkozunk a semmi közepén.

Reménykedtünk, hogy a kereket hamar sikerül megcsinálni, azonban a szerelőnél nem volt áram, így kézzel kellett felfújni a kereket, meg végül valahogy rossz méretű kereket is kapott a láma, visszafelé pedig alig jött autó. Közben a sofőr láma kumiszt iszogatott, megivott vagy négy litert.

5-6 órányi várakozás után sikerült felszerelni a kereket, elgurulni 60 km-rel arrébbra, felrakni egy rendes kereket, és vacsizni (éjfélkor). Utána meg utaztunk tovább, hajnali 6-ra értünk vissza a koliba.

Bureghangai

Már le volt kb. egy hónapja beszélve, hogy megyünk angolt tanítani Bulgan megye Bureghangai járásába. Azonban folyton keveredés volt, hogy pontosan mikor megyünk le, kiket tanítunk stb. végül eljutottunk addig, hogy megbeszéltük, hogy vasárnap lemegyünk, és egy hetet leszünk ott. Az indulás előtti héten végig smseket küldött a láma, szombaton viszont egy árva smst sem kaptam tőle, pedig úgy volt, hogy vasárnap indulunk. Eljött a vasárnap, még mindig nem jött sms, Szandival gépeztünk, pihentünk, biztosra vettük, hogy ma nem megyünk már sehova, pláne nem 300 km-rel arrébb. Délután háromkor kopogtattak az ajtón, gondoltam Balázs lesz az, szóltam, hogy jöjjön be (én az ágyon feküdtem, Szandi az asztalnál ült) és természetesen a láma volt az, hogy akkor most indulunk. Mi felugrottunk és eszeveszetten elkezdtünk pakolni mindenféle ruhát egy táskába, összeszedtük a hálózsákunkat, meleg ruhákat és indultunk. Egy toyotaval mentünk le, a láma vezetett – nagyon jó sofőr volt. A város a legközelebbi betonúttól kb. 60 km-re volt, ezt éjszaka tettük már meg, így részünk lehetett a holdkeltében, ami meseszép volt. Este 11 felé értünk a városkába, először egy jurtába mentünk, ahol egy néni banshtai cai-t főzött nekünk vacsorára (tejes teában főtt tésztás-húsgolyó). Rengeteg zsírt rakott bele, de itt ez már csak így megy, egyébként meg finom volt. Utána pedig elmentünk a szállásunkra.

Reggel először az iskolába mentünk, ahol az igazgatóiban kumisszal és szárított túróval fogadtak minket. Utána megnézhettük a gyerekek évnyitóját, majd egy kis naadamot is tartottak (a naadam versenyzés: birkóznak, lovagolnak, futnak). Első nap a kicsiket, vagyis az 5.-eseket tanítottuk délelőtt, délután pedig én a 7.-eseket, Szandi a 9.-eseket, Balázs a 8.-osokat. Másnap reggel a láma megkérdezte, hogy baj lenne-e, ha a délutáni óra után még néhány falusinak is tartanánk órát, mi persze szívesen vállaltuk. Harmadnap már az iskolai tanárok – köztük az angoltanár is – jöttek hozzánk tanulni.

És hát akkor mennyire is tudnak angolul az itteni mongolok? A válasz az, hogy nagyon gyenge itt a nyelvoktatás. Az angoltanárnő nem hiszem, hogy otthon nyelvvizsgát szerezne. Egyrészt borzasztó a kiejtése (és a legszebb az volt, mikor Szandit kijavította, hogy a funny nem „fáni” hanem „phánni”) másrészt nem használ igét a mondatokban. A mongol gyerekek meg teljesen meg voltak lepődve, mikor házi feladatot adtam. Az pedig végképp vicces volt, amikor tanítottam nekik a reggeli teendőket, és az egyik lányka nagyon jelentkezett, hogy közölje (mongolul) „de a tanár néni rosszul tudja, előbb van a fogmosás, utána a reggeli”. Egy hét alatt sajnos nem sokat lehetett elérni, viszont legalább beszéltek külföldivel, és élményt jelentett nekik, hogy találkozhattak velünk.

A városban olyan sok dolgot nem lehetett csinálni (például fürdeni sem), ráadásul az első éjszaka után a láma azt mondta, hogy nem jó a szállásunk, úgyhogy át kellett költöznünk és vele aludtunk egy szobában, a hegyen egy turistaházban (ahol nagyon hideg volt, múlt hét szombaton havazott is; egyébként meg a napon 25 fok van, az árnyékban 15 éjszaka meg kb 1-2-3 fok van). A tanítás után el akartunk menni lovagolni. Ezt első nap úgy oldottuk meg, hogy útközben szembejött velünk egy lovon egy néni, aki kecskét és birkát terelt, és odaadta a lovát, hogy akkor tereljük mi a birkákat a jurtájáig. Meg is történt J. A jurtában kaptunk tejes-teát (ezen a környéken valamiért nem igazán raknak bele sót) szárított túrót és pillét.

A többi napon nem sikerült lovagolni (mert nincs ló, Mongóliában… most sem értem még, mert a mezőn viszont rengeteg volt) de a jurtákba be-betértünk teázni és beszélgetni. Az egyik alkalommal éppen készen lett a frissen főtt gyomor, amiből meg is kínáltak minket, de nem vitt rá a lélek, hogy egyek belőle. A mormotát megkóstoltuk volna, azonban csak későre lett kész, így visszamentünk a szállásra.

a mormota

Utolsó tanítási nap búcsút vettünk a gyerekektől, akik egymást lökdösődve furakodtak hozzám a csoportképnél, meg kaptam sok szép levelet, hogy mennyire fogok nekik hiányozni. Nagyon kis aranyosak voltak (de kikunyerálták a számom is, és azóta 20 nem fogadott hívásom volt, kétszer felvettem a telefont, de semmi értelmeset nem mondtak).

Szombaton elmentünk egy jurtába, útközben pedig megálltunk egy fánál, ahol az ember kívánhat. A fára imazászlók voltak aggatva és rengeteg áldozat volt előtte, valamint két sámán is dobolt. A jurtánál megint lovagolhattunk, meg nagyon finom tésztás levest ettünk és kumiszt ittunk. Persze főtt juhhúst is kellett ennünk a csontról. Vasárnapelindultunk hazafelé, útközben megálltunk Karabalgasunnál, és megnéztük a régi várost.