Mandzsu testrészek, opera, vámpírok

Mandzsun az utóbbi néhány órán a testrészeket vettük eléggé alaposan. Általában mongolul sem tudtuk, hogy ez éppen mi, de így legalább megtanultuk mindennek a mongol nevét. Itt most nem olyan szavakra gondolok, mint kéz vagy láb, hanem olyanokra mint a nyelvcsap, alsó ajak alatti hajlat, pórus, szem sarka, orrsövény, foghús, agyvelő. A tanárnő mindig megkérdezte tőlünk, hogy magyarul ez hogy van, és szó szerinti fordításban ez hogy hangzik. Eléggé sokat nevettünk, mikor le kellett fordítani mongolra a szemfogat, a szájpadlást, és a térdkalácsot. Bár a mongolban is vannak furcsaságok: a nyelvcsap az a hüühin hel vagyis lány nyelv, a felsőajak fölötti részt pedig úgy  hívják, hogy hün, vagyis ember, mert az ördögnek nincs ilyen, a kacsára és a csigolyára pedig ugyanazt a szót használják, a nugas-t. Csomó szót egyébként még a mongolok sem tudtak (mongolul), ilyen volt például a fogíny, ami mongolul shig max (klasszikusul shika mika J). Vettük még a szájpadlást is, állítólag varrás közben a nők a marha szájpadlását eszik, mert attól jobban megy a varrás. Asszem én inkább lemondok arról, hogy szépen varrjak. 

Úgy volt, hogy vizsgázunk múlt hét kedden, de az osztálytársaink kikönyörögték, hogy ne kedden vizsgázzunk, úgyhogy át lett rakva szombatra, csütörtökön viszont mondta a tanárnő, hogy mégsem vizsgázunk, mert a többiek röplabdáznak. Végül ma se vizsgáztunk, majd csütörtökön, de akkor már olyan szavak is benne lesznek, mint artéria, agyvelő, csontvelő.

Voltunk közben operában is, a Requiemet néztük meg, bár ez inkább volt koncert. Valószínűleg az első előadás lehetett, mert az elején valami fogadásszerű volt. Tiszteletjegyeket kaptunk, mert Ganbold ismeri a fordítót, Urianhai bácsit. A fordítás nekem csak azért volt furcsa, mert a keresztény fogalmakat sokszor a buddhizmus fogalmaival helyettesítik, bár nem tudom, hogy máshogy lehetne. A karácsony szelleme itt is megjelent, a konditeremben folyton a last christmas megy, és telerakták a város színes műfenyőkkel. Bár teljesen nem fogadták még be az ünnepet, mandzsu végén kérdeztük az osztálytársainkat, hogy meddig tart a suli, ők meg mondták, hogy december 24-ig, mikor mi mondtuk, hogy de hát az nekünk karácsony, akkor az egyik lány mondta, hogy de az december 31. Egyébként lehet kapni adventi koszorút is, bár mi inkább csináltunk mézeskalácsból.

Ma volt egy érdekes beszélgetésünk egy belső-mongol lánnyal, aki operaénekes, és Európába akar jönni (mikor kérdeztem hova Európán belül, közölte, hogy Amerika… jó a földrajz oktatás nem állhat az élen), mondta, hogy lehet, hogy mégsem akar Európában élni, mert ugye ott élnek vámpírok, mint ahogy az Alkonyat című filmből is tudhatjuk, a lengyel lány erre csak annyit mondott, hogy azok Amerikában élnek (mondjuk most megkavarodhatott). 

Tőlünk még mindig félnek, bár főleg Szanditól és Balázstól, mert kék a szemük (nem is emberek...), ezt múltkor a vietnámiak fejtették ki. Mikor Balázs mondta, hogy de zöld szeműek is vannak Európában, teljesen kiakadtak, hogy olyan nem lehet, a Balázs hazudik. Bár ha sokat vagyunk egyes emberekkel, akkor már megszoknak és nem félnek. Bár ez a félelem néha elég vicces, például amikor a 95 kg-os edző elbújik előlünk. 

2012.11.18.

Az előző bejegyzésemben említett kiállítás megtekinthető Magyarországon!

http://www.forrasgaleria.hu/hu/exhibition/88 2012. november 15. és december 14. között.
Menjetek el, ha tudtok, tényleg nagyon jó!

Múlt héten írt Colmon (magyarul beszélő buddhista apáca, akinél voltunk vidéken is, és hazafelé két defektet is kaptunk), hogy ha szeretnénk, akkor meglátogathatjuk Mongólia egyetlen bentlakásos kolostorát (a Betub kolostort), ismeri a főapátot és szól majd neki. Mi úgy gondoltuk, hogy megnézzük, erre egyből jött Colmon az ötletével, hogy csináljunk az apáttal interjút, meg képeket, meg mindent. Telefonon meg is beszéltük az apáttal, hogy pénteken megyünk, előtte meg beülünk a szertartásra.

Péntek reggel el is indultunk, a kolostor jó fél órára van a kolitól, a -26 fokban igen kellemes séta volt. Sikerült bejutni a kolostorba, bejöttek a lámák is, a kicsik még lökdösődve és nevetgélve, és elkezdődött a szertartás. Eléggé hideg volt, bár a lámaruhában még hidegebb lehetett (főleg a gyerekeket becsülöm, hogy kibírják a hideget és az egy helyben ülést). A reggeli szertartás általában két órás szokott lenni, most három órán át tartott. Mongóliában sok dolgot megtanultam, ezek közül egyik a türelem, itt szinte mindig hozzátartozik mindenhez a várakozás. A változást abban is észreveszem, hogy hazafelé majd Pekingben (és Münchenben is) hat órát kell várakozni, és ez bennem úgy csapódik le, hogy de jó, csak hat óra. A szertartás végén kaptunk áldozati rizst, meg borókát, amit itt a szertartáskor füstölnek, finom illata van. Valami gyurma szerű anyagot is kaptunk, amit az archoz kellett érinteni, majd visszaadni 10 perc után. A legvégén meg vizet öntöttek a kezünkbe, amit a hajunkra kellett kenni. Utána bementünk az apáthoz, hogy beszélgessünk vele, és körbevezessen a kolostoron, de láttuk rajta, hogy nincs ideje, úgyhogy megbeszéltünk vele egy másik időpontot a találkozásra.

Este pedig átjött hozzánk egy mongol barátunk. Ő a konditerem egyik edzője, kb. az egyetlen, aki hozzánk mert szólni az elejétől kezdve. Nagyon kedves, csináltunk neki pörit és sütöttünk mézes krémest, meg ittunk egri bikavért. Ő pedig mutatott képeket a szülőföldjéről, és meghívott magához, hogy majd csinál nekünk mongol kaját, jövő nyáron meg menjünk el a szülőföldjére, ahol majd lovagolhatunk. Mikor elköszönt, mondtuk neki, hogy Magyarországon az a szokás, hogy amikor egy vendég jön vagy megy, két puszit adunk neki. Erre kicsit megszeppent, mivel itt a randi után is kezet fognak az emberek, de egész jól tűrte. J