Itthon

Már két hónapja itthon vagyunk, azért nem írtam, mert időm sem volt, és már nem is éreztem a késztetést.

A karácsony egy buddhista országban a család nélkül meglehetősen furcsa volt, de szerencsére Szandi és Balázs ott volt, illetve a mongol családunk is. A szentestét Katánál és Ganbinál töltöttük, fát díszítettünk, sütit sütöttünk, igyekeztünk minél jobban Mongóliába varázsolni a karácsonyi hangulatot. Még ajándékoztunk is. 

Utána persze elkezdtük intézni a kiutazáshoz szükséges dolgokat. Megint meg kellett tennünk a bevándorlási hivatalba az utat, csak a másfél órás utazás a -40-ben kellemetlenebb volt, mint nyáron. Nem tudom, hogy fáztam-e úgy valaha, mint akkor. De végül megkaptuk a papírokat.

A szilveszter eléggé finomra sikeredett, de hát egyébként sem vagyok híve a kötelező bulizásnak. De megünnepeltük az új évet mongol idő szerint is, meg magyar idő szerint is.

Utána meg csakhamar következett az indulás, könnyes búcsút vettünk Katáéktól, másnap találkoztunk Nándinbátorral, aki kivitt minket a reptérre. A reptéren volt egy kis gond a csomagokkal, mivel más infó volt a repjegyünkön és a légitársaság honlapján, sőt az utazási iroda megint mást mondott. Persze Szandit elő is vették, végül szét kellett pakolni a csomagját. Kínába meglehetősen hamar megérkeztünk, a reptér sokkal jobb volt ott, mint Kijevben. január 4-én hajnali kettőkor indult a repülő Münchenbe, úgyhogy már Kínában felköszöntött Szandi és Balázs a szülinapom alkalmából, Németországban és muffint is kaptam Balázstól, otthon meg belecsöppentem a családi ünneplésbe. :)

A csomagokkal való kavar miatt Szandi csomagja Pekingben maradt, de másnapra hazaszállították neki, úgyhogy minden megoldódott.

Azóta nagyjából sikerült feldolgozni az élményeket. Néha eléggé nehéz volt ott, de most meg visszavágyunk mindhárman. Nem volt nehéz visszaszokni az otthoni környezetbe, de mindenképp máshogy állunk hozzá a dolgokhoz. Tanulságos volt, mindenkinek javaslom, hogy egyszer éljen egy teljesen más kultúrába, nagyon nagy élmény!

Hogyan nem tanítottunk magyar nyelvet az árva mongol gyerekeknek

Valamikor novemberben Szandi kapott egy emailt az egyik kínais tanárától, hogy van-e kedvünk karitatív munkaként mongol gyerekeket magyar nyelvre tanítani, mert őket megkereste egy mongol férfi, hogy támogassák ebben. Persze benne voltunk, bár sajnáltuk, hogy csak két hónappal az indulás előtt szóltak, mert ennyi idő alatt nem lehet sok dolgot megtanítani. Írt Szandi annak a férfinak, meg is beszéltük, hogy majd tanítunk. Utána nem jelentkezett egy hónapig, majd találkoztunk és megbeszéltük, hogy akkor a maradék szűk egy hónapban akkor heti kétszer – szerdán és szombaton tanítjuk a gyerekeket. Az ember azt tervezte, hogy ha a gyerekek valamennyire megtanultak magyarul kiküldi őket Magyarországra (persze pénz nincs rá, de majd talán lesz valami egyezmény vagy nem tudja) szakmunkásnak. Nos mi lelkesen készültünk, hogy szerda este akkor megyünk tanítani, de semmi hívás vagy sms, hogy mikor menjünk, gondoltuk, hogy akkor biztos még nem kezdődik a héten, terveztünk (pénteken) szombatra programot. Péntek este 10kor jött az sms, hogy akkor másnap délután menjünk tanítani. Mi mondtuk, hogy bocsánat, de már programot terveztünk be, de jövő hét szombat délután már menni fogunk, erre a válasz: „Úgy emlékszem szombatról volt szó. Jó utazást meg tudom tanítani a doktornőt az ég áldja meg”.

Következő szombaton volt egy egyetemi programunk délelőtt (11-től egy nemzetközi verseny), de délutánra csak a tanítást terveztük, persze péntek késő este kaptuk az sms-t, hogy akkor menjünk szombat délelőtt 11-re, mondtuk, hogy nekünk akkorra egyetemi programunk van, de nagyon sajnáljuk és a jövő héten mindenképp jövünk, erre: „Köszönöm szépen, ezen a gyönyörű földön amit isten adott nekünk egyszer élünk itt a fényt szórni kell”. Gondolom senki nem lepődik meg azon, hogy most péntek este nem jött sms, sőt szombaton sem hívott, viszont jött tőle egy ilyen sms délután 4-kor: „Kellemes ünnepeket kívánok! Nembaj ha nem tudtok el, pekingieket értem! Ég pecsétével vagyunk ellátva. Hülyék nem vagyunk” Szerintem mindenki értelmezze, ahogy akarja, én már nem próbálom meg. Kedves kezdeményezés volt, hogy segíteni akar az árva gyerekeken, de ha így tud szervezni, akkor nem hiszem, hogy a gyerekek valaha akár Ulánbátort elhagynák…

Az egyetemi verseny pedig arról szólt, hogy minden nemzetnek elő kell adnia valamit, ami jellemző az országára, minimum 7 főből kell állnia a csapatnak. Persze az oroszok, belső-mongolok, japánok, laosziak megvoltak, viszont mi magyarok nem, se a lengyelek, afgánok, csehek. Úgyhogy mi a végén egy nemzetközi csapatot alkottunk. Lengyel táncot táncoltunk, Szandival és Balázzsal elénekeltük a Kossuth Lajos azt üzentét, énekeltek az afgánok és az egyik lengyel lány is. Végül harmadikak lettünk, kaptunk is egy tortát (rossz íze volt, mint itt általában a tortáknak itt). A többi csapat nagyon jó volt, főképp az oroszok (a legtöbb előadást az oroszországi mongolok csinálták) és a belső-mongolok, sokan is voltak így sokféle dolgot is tudtak csinálni.

Közben már sikerült elintézni a kilépési vízumot, persze kétszer kellett elmennünk a világ végére érte, mert mindig kell plusz egy lap. Busszal mentünk ki a -35 körüli hőmérsékletben, a buszon nincs fűtés, belülről be van fagyva az üveg és az ajtó (én ilyenkor gondolkozom el, hogy otthon miért áll le a BKV ha leesik egy centi hó).

De már nemsokára otthon leszünk, jól érezzük itt kinn magunkat, de pláne a karácsony közeledtével egyre jobban hiányoznak az otthoniak.

Boldog karácsonyt mindenkinek! J

Mandzsu testrészek, opera, vámpírok

Mandzsun az utóbbi néhány órán a testrészeket vettük eléggé alaposan. Általában mongolul sem tudtuk, hogy ez éppen mi, de így legalább megtanultuk mindennek a mongol nevét. Itt most nem olyan szavakra gondolok, mint kéz vagy láb, hanem olyanokra mint a nyelvcsap, alsó ajak alatti hajlat, pórus, szem sarka, orrsövény, foghús, agyvelő. A tanárnő mindig megkérdezte tőlünk, hogy magyarul ez hogy van, és szó szerinti fordításban ez hogy hangzik. Eléggé sokat nevettünk, mikor le kellett fordítani mongolra a szemfogat, a szájpadlást, és a térdkalácsot. Bár a mongolban is vannak furcsaságok: a nyelvcsap az a hüühin hel vagyis lány nyelv, a felsőajak fölötti részt pedig úgy  hívják, hogy hün, vagyis ember, mert az ördögnek nincs ilyen, a kacsára és a csigolyára pedig ugyanazt a szót használják, a nugas-t. Csomó szót egyébként még a mongolok sem tudtak (mongolul), ilyen volt például a fogíny, ami mongolul shig max (klasszikusul shika mika J). Vettük még a szájpadlást is, állítólag varrás közben a nők a marha szájpadlását eszik, mert attól jobban megy a varrás. Asszem én inkább lemondok arról, hogy szépen varrjak. 

Úgy volt, hogy vizsgázunk múlt hét kedden, de az osztálytársaink kikönyörögték, hogy ne kedden vizsgázzunk, úgyhogy át lett rakva szombatra, csütörtökön viszont mondta a tanárnő, hogy mégsem vizsgázunk, mert a többiek röplabdáznak. Végül ma se vizsgáztunk, majd csütörtökön, de akkor már olyan szavak is benne lesznek, mint artéria, agyvelő, csontvelő.

Voltunk közben operában is, a Requiemet néztük meg, bár ez inkább volt koncert. Valószínűleg az első előadás lehetett, mert az elején valami fogadásszerű volt. Tiszteletjegyeket kaptunk, mert Ganbold ismeri a fordítót, Urianhai bácsit. A fordítás nekem csak azért volt furcsa, mert a keresztény fogalmakat sokszor a buddhizmus fogalmaival helyettesítik, bár nem tudom, hogy máshogy lehetne. A karácsony szelleme itt is megjelent, a konditeremben folyton a last christmas megy, és telerakták a város színes műfenyőkkel. Bár teljesen nem fogadták még be az ünnepet, mandzsu végén kérdeztük az osztálytársainkat, hogy meddig tart a suli, ők meg mondták, hogy december 24-ig, mikor mi mondtuk, hogy de hát az nekünk karácsony, akkor az egyik lány mondta, hogy de az december 31. Egyébként lehet kapni adventi koszorút is, bár mi inkább csináltunk mézeskalácsból.

Ma volt egy érdekes beszélgetésünk egy belső-mongol lánnyal, aki operaénekes, és Európába akar jönni (mikor kérdeztem hova Európán belül, közölte, hogy Amerika… jó a földrajz oktatás nem állhat az élen), mondta, hogy lehet, hogy mégsem akar Európában élni, mert ugye ott élnek vámpírok, mint ahogy az Alkonyat című filmből is tudhatjuk, a lengyel lány erre csak annyit mondott, hogy azok Amerikában élnek (mondjuk most megkavarodhatott). 

Tőlünk még mindig félnek, bár főleg Szanditól és Balázstól, mert kék a szemük (nem is emberek...), ezt múltkor a vietnámiak fejtették ki. Mikor Balázs mondta, hogy de zöld szeműek is vannak Európában, teljesen kiakadtak, hogy olyan nem lehet, a Balázs hazudik. Bár ha sokat vagyunk egyes emberekkel, akkor már megszoknak és nem félnek. Bár ez a félelem néha elég vicces, például amikor a 95 kg-os edző elbújik előlünk. 

2012.11.18.

Az előző bejegyzésemben említett kiállítás megtekinthető Magyarországon!

http://www.forrasgaleria.hu/hu/exhibition/88 2012. november 15. és december 14. között.
Menjetek el, ha tudtok, tényleg nagyon jó!

Múlt héten írt Colmon (magyarul beszélő buddhista apáca, akinél voltunk vidéken is, és hazafelé két defektet is kaptunk), hogy ha szeretnénk, akkor meglátogathatjuk Mongólia egyetlen bentlakásos kolostorát (a Betub kolostort), ismeri a főapátot és szól majd neki. Mi úgy gondoltuk, hogy megnézzük, erre egyből jött Colmon az ötletével, hogy csináljunk az apáttal interjút, meg képeket, meg mindent. Telefonon meg is beszéltük az apáttal, hogy pénteken megyünk, előtte meg beülünk a szertartásra.

Péntek reggel el is indultunk, a kolostor jó fél órára van a kolitól, a -26 fokban igen kellemes séta volt. Sikerült bejutni a kolostorba, bejöttek a lámák is, a kicsik még lökdösődve és nevetgélve, és elkezdődött a szertartás. Eléggé hideg volt, bár a lámaruhában még hidegebb lehetett (főleg a gyerekeket becsülöm, hogy kibírják a hideget és az egy helyben ülést). A reggeli szertartás általában két órás szokott lenni, most három órán át tartott. Mongóliában sok dolgot megtanultam, ezek közül egyik a türelem, itt szinte mindig hozzátartozik mindenhez a várakozás. A változást abban is észreveszem, hogy hazafelé majd Pekingben (és Münchenben is) hat órát kell várakozni, és ez bennem úgy csapódik le, hogy de jó, csak hat óra. A szertartás végén kaptunk áldozati rizst, meg borókát, amit itt a szertartáskor füstölnek, finom illata van. Valami gyurma szerű anyagot is kaptunk, amit az archoz kellett érinteni, majd visszaadni 10 perc után. A legvégén meg vizet öntöttek a kezünkbe, amit a hajunkra kellett kenni. Utána bementünk az apáthoz, hogy beszélgessünk vele, és körbevezessen a kolostoron, de láttuk rajta, hogy nincs ideje, úgyhogy megbeszéltünk vele egy másik időpontot a találkozásra.

Este pedig átjött hozzánk egy mongol barátunk. Ő a konditerem egyik edzője, kb. az egyetlen, aki hozzánk mert szólni az elejétől kezdve. Nagyon kedves, csináltunk neki pörit és sütöttünk mézes krémest, meg ittunk egri bikavért. Ő pedig mutatott képeket a szülőföldjéről, és meghívott magához, hogy majd csinál nekünk mongol kaját, jövő nyáron meg menjünk el a szülőföldjére, ahol majd lovagolhatunk. Mikor elköszönt, mondtuk neki, hogy Magyarországon az a szokás, hogy amikor egy vendég jön vagy megy, két puszit adunk neki. Erre kicsit megszeppent, mivel itt a randi után is kezet fognak az emberek, de egész jól tűrte. J

Klasszikus mongol és kiállítás

Kedden klasszikus mongollal kezdtünk, a tanár szokás szerint késett vagy 20 percet, és szerintünk minden órájára berúgva érkezik. A stílusa, a beszéde és a járása legalább is olyan. Az órán valami olyan szöveget kellett modernről klasszikusra átírni, hogy a csirke gyomrában szar helyett aranytojás volt. Majd a különböző ló billogokat vettük, a szvasztikára elég sok variánst felírt, persze nekünk a náci horogkereszt jutott róla eszünkbe, illetve az, hogy a mongolok a szó eleji „h” helyett gyakran „g”-t ejtenek, így a Hitlerből Gitler lesz, ráadásul klasszikusul leírva Gitlernek is olvasandó. A tanárnak nem is kellett több, mondott pár szót Hitlerről, hogy neki köszöntek úgy, hogy „Hi Hitler”.  Utána valahogy szóba jöttek a homoszexuálisak, a tanár szerint Mongóliában a homoszexuális férfiak vörös virággal a hajukban, dülöngélve járkálnak (jobb szót nem tudok, mutogatta a tanár a járásmódot).

[Pénteken este Szandi megnézte facebookon, hogy kit ismerhet, kijött Adolf Gitler (sic!)]

Szerda este elmentünk egy Danzan nevű festő kiállításának a megnyitójára. A Szühbaatar tér felé mentünk, ahol éppen valami ünnepség volt. Mint kiderült aznap vezették be a parlamentbe az új képviselőket, így beöltözött emberek táncoltak a parlament lépcsőin.
Természetesen a kiállításon is tele volt magyarul beszélő mongolokkal a terem. Már esküszöm félek, amikor magyarul beszéljük ki a mongolokat, nehogy értsék. J A kiállítás nagyon jó volt, gyönyörű képek és szobrok voltak, ez egyik legjobb kiállítás volt, amit itt láttam. Természetesen a festő is beszélt magyarul, mert Magyarországon tanult, ráadásul még a felesége is tud magyarul, egy cseh nő, aki itt a nagykövet. Nemsokára otthon is megtekinthető lesz ez a kiállítás, melegen ajánlom! Összeismerkedtünk egy híres színésszel is, aki egy Dzsingisz kán szerepet játszott el, de nagyon nem mongol feje volt, úgyhogy mondtuk neki, hogy nem hisszük el, hogy mongol.

a parlament

A festővel

A mongolok ismerkedése elég furcsa. Rengetegszer össze-vissza beszélnek, az egyik férfit megkérdeztük, hogy van-e gyereke, mondta, hogy igen, másnap meg arra a kérdésre, hogy hogy vannak a gyerekei, azt felelte, hogy nincsenek is gyerekei. Ugyanez a férfi közölte, hogy tud magyarul – bár igazából egy szót sem tud, még azt sem tudta, hogy mi Magyarország fővárosa. A pékségben, mikor a mongol nő furcsán nézett arra, hogy köszöntünk, Balázs megkérdezte, hogy beszél-e mongolul, és közölte (mongolul) hogy nem….

Alapvetően sokat telefonálnak és smseznek, nekem a legfurcsább az, hogy azt kérdezik mindig smsben, hogy mit csinálsz? Na meg az, hogy egy lány az udvarlójától rendszeresen olyan válaszokat kap erre a kérdésre, hogy most a srác nagyon elfoglalt, mert az ruhát hajtogat, vagy mos…

Múzeum, kirándulás, satöbbi

Múlt hét pénteken végül sikerült eljutnunk a Nemzeti Múzeumba (korábban, ha be akartunk menni, akkor vagy zárva volt, vagy nem lett volna elég időnk megnézni már a kiállítást). Megvettük a jegyeket és elindultunk megnézni az állandó kiállítást, ami az őskortól a napjainkig mutatja be Mongólia történetét. Volt ott ősember, szarvasos sziklák, majd a többi korból is mindenféle szép emlék. Természetesen volt jurta is kiállítva, és a hagyományos műveltség többi eleme sem hiányzott (azt mondjuk nem értettük, hogy a lófejes hegedűre hogy kerülnek hattyúk). A végén pedig napjaink Mongóliáját mutatták be: számítógép, satöbbi. Ahhoz, hogy fényképeket csináljunk külön jegyet kellett volna venni, amit mi nem tettünk meg, pláne hogy utána láttuk, hogy a dolgok nagy részére rá van írva, hogy nem lehet lefényképezni.

Az órákra nem annyira járunk be, egyrészt mert nem annyira van helyünk a teremben, másrészt mert feleslegesnek érezzük. Pláne amikor a tanár úgy beszél rólunk a többi diáknak, hogy „ter gurav amitan” az a három élőlény… bár ezen annyira nem lepődtem meg azok után, hogy a tartózkodási engedély neve is az, hogy alien card. A nyelvtudományra múltkor bementünk, de nem láttuk a táblát, nem hallottuk a tanárt és a mongolok is mást csináltak, úgyhogy én mandzsut fordítottam, Balázs lengyelt tanult, Szandi meg kínait.

A moziban a filmek angolul mennek mongol felirattal, így azért jobb filmet nézni, mintha szinkronizálva lenne. Megnéztük az Expendables 2-t, azonban egy japán lány nem értette, hogy mi az a plutónium, Balázs próbálta elmagyarázni, hogy atom, nem értette, azt sem értette, hogy bomba, hát hogy lehet akkor még elmagyarázni? Jobb nem jutott Balázs eszébe, úgyhogy mondta neki, hogy "Hirosima, Nagaszaki, tudod?"… legalább ebből már tudta a lány, hogy mit jelent ez a szó, bár nem örült.

Most pénteken a Zanabazar Múzeumba mentünk el, ami szépművészeti múzeum, főként buddhista művészeti alkotások vannak benne, gyönyörűek, oda tényleg érdemes elmenni. A modern rész viszont nekem annyira nem tetszett annyira, viszont az Egy nap Mongóliában című kép eléggé érdekes, és tényleg mindent ábrázol, amit itt szoktak csinálni.

Szombaton elmentünk kirándulni a Zaisanhoz, ami kb. olyan, mint itthon a Gellért-hegy. A környéken új lakóparkok vannak, illetve épp épülnek, és ott van a Tuul-folyó. A hegy lábánál van egy nagy arany Buddha szobor, a hegy tetején meg egy szocialista emlékmű. Igen ízléses, a képek magukért beszélnek…

Megmásztuk a hegyet, utána meg sétáltunk egyet a parton. Eléggé hideg volt, ennek ellenére a mongolok a folyóban állva horgásztak.

rendes szocialista diákokként :D

Tuul-folyó

a folyó partja befagyott

Este hatkor felhívott Ganbold, hogy egy mongol országgyűlési képviselő, aki Magyarországon végzett találkozni akar velünk, menjünk velük vacsizni, fél hétre.  Egy igen drága helyre mentünk, és mint kiderült nem csak minket hívtak meg, hanem az itt élő magyarok (mint kiderült van itt néhány üzletember) és a Magyarországon végzett mongolok egy része is eljött. Voltak mindenféle beszédek, hogy fel kell élénkíteni a két ország közötti kapcsolatokat. Ott volt egy ember a bevándorlási hivatalból is, aki a vízumról beszélt, s mondta, hogy a mi tartózkodási engedélyünket is ő intézte. Ekkor esett le, hogy ez volt az a férfi, akinél vagy háromszor voltunk, hogy kihisztizzük, hogy nekünk ugyan nem kell fizetni a tartózkodási engedélyért. Az este hangulata nagyon jó volt, a mongolok nagyon örültek, hogy beszélhetnek velünk magyarul, és mindenki nagyon jól érezte magát Magyarországon és mondták, hogy azt szeretnék, hogy mi is jól érezzük magunkat itt. Sajnos este 11-re vissza kellett érni a koliba, úgyhogy elbúcsúztunk tőlük és nem maradtunk sörözni, de még jó lenne velük találkozni, nagyon aranyosak voltak. "Hajrá Magyarország!"
Hazafelé pedig a frissen esett hóból gyúrtunk hógolyókat és jól megdobáltuk egymást. Egész szép éjjel hóesésben Ulánbátor, kicsit karácsonyi hangulatom is lett tőle.

Reggelre csak ennyi hó maradt

Ma pedig elmentünk Katáékhoz, múlt héten is voltunk, csináltunk finom pörköltet és méteres kalácsot. Amire igen büszkék vagyunk, mert itt sok alapanyag nem igazán van meg, például őzgerinc forma, de azt sütőpapírból csinált a Kata, a kakaót forrócsoki-porral helyettesítettük. Az eredmény pedig nagyon finom lett.
Ganbold barátai is eljöttek (bár 3 és fél órát késtek) és megtanítottak nekünk néhány mongol játékot. Az egyik olyan mint a kő-papír-olló, felfelé haladva egyre többet ér az ujj, és ez alapján lehet nyerni. (kisujjnál többet ér a gyűrűs, de a játék megtesz egy teljes kört, vagyis a hüvelykujjnál jobb a kisujj). A másik játékot meg nyáron játsszák a jurtában. Nem teljesen világosak a játékszabályok, de elvileg két csapat van, és kumiszt kell inni, de csak akkor szabad kimenni pisilni, ha engedi a szemben lévő játékvezető. Ha meg nem bírod akkor minél messzebbre kell kihányni a kumiszt. Vagy valami ilyesmi. Pontosan nem ismerem ezt a játékot, annyira nem is szeretném...

Mongóliában egyébként elég furcsa anomáliák vannak. Meg mernénk rá esküdni Szandival, hogy mindkettőnknek világosabb lett a haja. Borzasztó módon kívánjuk a csokoládét és az édességeket (mondjuk ez azért is van, mert kevés a gyümi, és hideg van). Kényelmesebb a földön aludni, mint az ágyon. És valahogy az ember sokkal fáradtabb. Valamint, ami az egyik legfurcsább jelenség, hogy lassan elfelejtek helyesen magyarul, néha értelmetlenül beszélek...

70 éves a MUIS

Korábban mindig sírt a szám, ha pénteken is volt egyetemi órám. Most beraktak nekünk egy órát szombat, igen szombat estére. Remek lesz.

Az egyetem most volt 70 éves, ezt pedig egy koncerttel ünnepelték meg a Sükhbaatar téren. Mi arra értünk oda, hogy filmet vetítenek az egyetemről, a háttérben, a film alatt szólt a zene, melynek a refrénje az volt, hogy minii ih surguuli, vagyis az én egyetemem. Utána különböző – elvileg tehetséges – diákok énekeltek. Ez azt jelentette, hogy mongol szerelmes rap számokat playbackeltek. Bár a kedvencem az a szám volt (énekeltek és rapeltek is benne) aminek a refrénje az volt, hogy „ha hideg van, gondolj arra, hogy jól felöltözzél”. És persze a „műsorvezető” minden szám között megkérdezte a közönséget, hogy fáznak-e. Persze fáztunk.

Hétvégén volt még egy koncert, én arra nem mentem, hanem a nagyszüleim barátainak mongol barátnőjét látogattam meg, aki 5 évet tanult Magyarországon, most meg az év felét Mongóliában, a második felét meg az USA-ban tölti. Igazából nem bántam, hogy kihagytam, Balázsék mondták, hogy nem volt olyan nagy szám, bár most voltak jó produkciók is. Én meg kaptam finom bócot, és almás süteményt és órákon át beszélgettünk Mongóliáról, Magyarországról, meg egyéb dolgokról.

Vasárnap elmentünk a piacra, hogy vegyünk télikabátot végre, mert este már eléggé hideg van (éjszakánként elvileg -5 fok körül van, hétvégére már -10et mondanak), de nappal, ha süt a nap, egész kellemes az idő. Télikabát még nem volt, még várhatunk rá pár hetet, de szerencsére sikerült egy szép mongol csizmát beszereznem, utána pedig Katáéknál ebédeltünk, isteni volt, mintha otthon lennénk. J

Bementünk az új óráinkra, hát a szóbeli hagyomány órán népdalokat elemeznek a mongol diákok, klasszikus mongolon egy olyan szöveget olvastunk, ami az abc-ről szól, és valamilyen furcsa módon a tanár végül azt sütötte ki, hogy az abc 1492 betűből áll. Mongolul az abc tsagan tolgoi, erről beszélt végig a tanár, de az óra vége előtt 5 perccel az egyik mongol diák jelentkezett, hogy a tsagan tolgoi mit is jelent akkor. A következő órára nem tudtunk bemenni, mert egyszerűen eltűnt. Fogalma sem volt senkinek, hogy miért nem abban a teremben van ahol lennie kéne, és egyáltalán hol van. Úgyhogy most megúsztuk a nyelvtudományt, helyette intézhettük, hogy végre megkapjuk a diákigazolványunkat, és az ösztöndíjunkat. Kíváncsi vagyok mikor kapjuk meg.  És közben megint megvariálták az órarendünket, szóval nem igazán tudjuk, hogy mikor is van óránk.

Ma este pedig morin khuur (mongol hangszer, lófejes hegedű) koncerten voltunk. Az állami együttes most volt 20 éves, és ennek örömére tartottak koncertet három napon is. Mi az utolsó napra mentünk, ami a világzenei nap volt, úgyhogy a Figarot és a Karib tenger kalózai zenéjének klasszikus változatát hallgathattuk meg, persze mongolosan.

A koliban meg végre elkezdtek fűteni, úgyhogy már nem fagyok meg éjszakánként. Balázséknál volt egy kisebb probléma a fűtés beindításakor, így szétszedték a radiátort, aztán az ajtajukba a kulcs is beletört. Szandi és az én szobámhoz van zuhanyzó. De azt már nem tudjuk használni, nem jön a zuhanyrózsából víz (már ha éppen van melegvíz). Szerencsére van mellettünk egy kondi terem, ahol tudunk fürdeni, mert általában van melegvíz (de nem mindig).